2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Mostantól időben kell fizetni!

2013-06-30 937

Hozzávetőlegesen 400 milliárdra becsülik csak az építőiparban a lánctartozások okozta veszteségeket. A körbetartozások azonban már nemcsak ezt a szektort sújtják, hanem olyan ágazatokat is, amelyeket korábban válságállónak tartottak.

 

A „baj” oka sok esetben a kifizetetlen vagy késve fizetett számla, ami akár a cég és üzleti partnereinek bedőléséhez is vezethet. A késedelmes fizetések ellen és a lánctartozások megakadályozása érdekében készült el a Polgári Törvénykönyv 2013. július 1-vel hatályos pénzfizetésre vonatkozó szabályozása, amely szigorúbb  fizetési határidőket és szigorúbb szankciókat ír elő. – derül ki a Szecskay Ügyvédi Iroda összeállításából, amelyet eljuttatott az OGH Hírügynökséghez.

A lánctartozások, a beruházások leállásán és a versenyképesség romlásán keresztül a mikro-, kis- és középvállalkozások létét, valamint makroszinten a foglalkoztatási mutatókat fenyegetik. A folyamat megállítása, illetve jövőbeni újratermelődésének megakadályozása - a módosításhoz fűzött miniszteri indokolás szerint - ma már nemzetgazdasági kérdés. A lánctartozások megakadályozása és a vállalkozások pénzügyi stabilitása érdekében készült a Polgári Törvénykönyv most hatályba lépő módosítása, amely szigorúbban határozza meg a fizetési határidőket és a szankciókat.

A Polgár Törvénykönyv legfontosabb újdonsága, hogy a módosítást követően megtámadhatók lesznek a 60 napnál hosszabb fizetési határidőt meghatározó szerződési feltételek, növekszik a késedelmi kamat mértéke, és 40 eurónak megfelelő behajtási költségátalány fizetésére lesz kötelezhető a késedelmesen fizető szerződő partner. A törvénymódosításra a vonatkozó EU irányelv átültetése miatt volt szükség.

„Egy késve fizetett számla nagyon könnyen kihathat egy kis- vagy középvállalkozás egész éves eredményére, a bedőlt cégek pedig láncreakciószerűen magukkal húzhatják a partnereiket is. A júliustól hatályos szabályozástól a fizetési fegyelem javulását, hosszú távon a lánctartozások visszaszorítását várják a jogalkotók.  – mondta Bozsonyik Hédi, a Szecskay Ügyvédi Iroda partnere.

Jóllehet alig egy év múlva, 2014. március 15-én hatályba lép az új Ptk., a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011/7/EU irányelvnek megfelelően kihirdetették a 2013. évi XXXIV. törvényt, ami a jelenleg hatályos Ptk. késedelmes fizetésekkel összefüggő rendelkezéseit módosítja az alábbiak szerint:

  • 2013. július 1-től a pénztartozásokat főszabályként 30 napon belül kell teljesíteni, kivéve, ha a felek a szerződésben a teljesítés idejét másképpen határozták meg. Kiköthetnek a felek 30 napot meghaladó fizetési határidőt is, azonban ez főszabályként nem haladhatja meg a 60 napot. Ha mégis ez utóbbira kerülne sor, akkor azt az ellenkező bizonyításáig olyan szerződési feltételnek kell tekinteni, amely a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével a jogosult gazdálkodó szervezet számára hátrányos.
  • Az ilyen feltételt a fizető fél megtámadhatja a bíróságon, amelynek sikeressége esetén érvénytelennek nyilváníthatják a 60 napnál hosszabb fizetési határidőt. Kis- és középvállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó civil szervezetek is fordulhatnak bírósághoz, ha az ilyen tisztességtelennek tekinthető feltétel általános szerződési feltételként szerepel a szerződésben.

  • Növekszik a késedelmi kamat mértéke is a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt értékére.

  • Fizetési késedelem esetén a jogosult követelheti a követelése behajtásával kapcsolatos költségei megtérítését legalább 40 eurónak megfelelő forintösszegben, amelyet az MNB késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama szerint számolnak ki. A behajtási költségátalány megfizetése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól, annak összege azonban a kártérítésbe beszámít.

 

(Szecskay Ügyvédi Iroda - OGH)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője