2025. június 18., szerda - Levente
Éves viszonylatban hatszázalékos, nem kirívó áremelkedést mért az egyik hazai ingatlaniroda a fővárosi új építésű lakások piacán, ahol az előző negyedévben is mindössze 1,9 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ugyanakkor a külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között már háromszoros az árkülönbség.
A tavalyi mélypont után az idei első fél évben látványos növekedést produkált a budapesti újlakáspiac. Éves alapon az új kínálat 90%-kal, a forgalom pedig bő kétszeresére bővült – derült ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Minden kerületben várható társasház-átadás, de továbbra is a XIII. kerület a legélénkebb, a projektek darabszáma alapján pedig a XI. kerület áll az élen. Idén a jelenlegi adatok szerint a tavalyinál 13%-kal több, mintegy 6450 új társasházi lakás átadására számíthatunk Budapesten, az 5%-os lakásáfa tavasszal bejelentett meghosszabbítása a kínálati és a keresleti oldalnak is segít.
Hamarosan elkészül Magyarország legnagyobb spekulatív ipari ingatlana a HelloParks fejlesztésében. A 60 000 négyzetméteres BigBox típusú AN1 csarnok nyár végétől várja a bérlőket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől mindössze 20 percre található HelloParks Alsónémediben.
A salgótarjáni SVG-Hungary Gépgyár Zrt. 206 millió forintos beruházással bővítette termelőkapacitását, és korszerűsítésekkel csökkentette az energiaköltségeket. A fejlesztésekhez 144,2 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a cég a Széchenyi Terv Plusz programban.
A CA Immo és a Morgan Stanley hosszú távú bérleti szerződést írt alá kb. 20000 m2 irodaterületre a budapesti Millennium Tower I-III irodaházakban. A bérleti szerződés meghosszabbítása - amely magában foglal egy további 1700 m2-es bővülést a Millennium Tower II épületben - a legnagyobb bérleti szerződés-hosszabbítási tranzakció Budapesten az elmúlt 5 évben.
Sajtóinformációk szerint az Európai Bizottság rohamtempóban írhatja át a hatályos vámszabályokat, és még júliusban előállhat velük. Így a filléres termékeket árusító Temu az elemi lényegét veszítheti el.
Hamarosan érkezik a TRIBE Budapest Airport Hotel: az újabb szálloda a WING fejlesztésében a Budapest Airporttal együttműködésben valósul meg. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtere jövőre egy újabb terminálkapcsolatú szállodával gazdagodik, ugyanis a WING fejlesztésében megvalósuló 167 szobás TRIBE Budapest Airport Hotel elérte a szerkezetkész állapotát. A 2. Terminál bejáratától sétatávolságra épülő új négycsillagos hotel 2025 második negyedévében nyitja meg kapuit, és a 2018-ban átadott háromcsillagos ibis Styles Budapest Airport Hotellel közvetlen összeköttetésben fog működni. Az újonnan érkező szálloda a repülőtéri infrastruktúra bővítésének fontos eleme, átadását követően az üzleti és a szabadidős turisztikai célokat egyaránt kiszolgálja.
Horvátország az egyik legkedveltebb nyaralóhelynek számít Európában, ennek ellenére még mindig akadnak olyan helyek arrafelé, ahol úgymond el lehet bújni a tömeg elől. A dalmát tengerpart déli részén található Lastovo szigete mindjárt ilyen.
2023-hoz képest az év első öt hónapját véve, 6,1 százalékkal bővült az építőipari termelés volumene. 2024 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egyre több jel utal arra, hogy stabilizálódik az ingatlanpiac. Az elmúlt néhány év nem az ingatlantársaságok időszaka volt. Erről tanúskodik a Stoxx 600 ingatlan alindexének alakulása is, amely 2021-ben ért el lokális csúcsot. Ezt követően a hirtelen megjelent infláció és az emelkedő kamatok hatására egészen a 2010 eleji szintekre zuhant vissza az index, mintegy évtizednyi teljesítményt letörölve. Az ingatlanszektor és a makrogazdasági környezet kéz a kézben jár, a hozamok és az infláció alakulásán keresztül. Az ingatlanok hasonlóan viselkednek a kötvényekhez, magas inflációjú környezetben a szintén magas hozamok hatása miatt gyengén teljesítenek, míg alacsony hozamkörnyezet esetében tetemes árfolyam-emelkedést tudnak felmutatni.
A KSH adatai újra meglepetést okoztak: évekig tartó stagnálás után végre érdemben és mérhetően megmozdult az építőipari termelés, az éves ágazati növekedés a frissen közzétett adatok szerint már 7 százalék fölé nőtt. Igaz az áprilisi 11 százalékos ugrás után májusban 3.8 százalékkal csökkent a havi termelési adat, ám ez az átmeneti megtorpanás valószínűleg az Otthonfelújítási programmal kapcsolatos piaci kivárásnak tudható be – véli Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója.
Újra jön a MOZGÁS ÉJSZAKÁJA Budapesten és…
Sokak előtt nem ismert, hogy egyes bűncselekmények…
Az Enel-Med egészségügyi csoport jelentős bérletmeghosszabbítási és…