2025. november 14., péntek - Aliz
A 2012 óta évente megrendezett PHOTOEXPO a fotózás legfontosabb hazai seregszemléje, ahol egy helyen kézbe vehető és kipróbálható a fotós piac minden újdonsága, köztük olyan termékek százai is, amelyek létezéséről a fotósok többsége nem is tud. A termékek mellett évről évre felsorakoznak a különleges szolgáltatások is.
A BDO Magyarország HR Személyzeti Tanácsadó Kft. szervezésében kerül ismét megrendezésre a Munkaidő Expo. Az esemény remek lehetőséget kínál a résztvevőknek, hogy gyakorlati ismereteket sajátítsanak el a munkajogi szabályozással kapcsolatban, aktualizálják tudásukat – egyúttal a munkaügy területén bevált, kiváló szoftveres megoldásokat ismerhessenek meg.
Ingyenes belépés mellett több ezer hazai és külföldi álláslehetőség és szakmai gyakorlati hely várja az álláskeresőket a 43. Műegyetemi Állásbörzén október 12–13. között. Kortól és lakhelytől függetlenül érdemes kilátogatniuk a hallgatóknak, friss diplomásoknak és a felsőfokú végzettséggel rendelkező, tapasztalt munkavállalóknak is a BBMGE központi, K épületébe.
Kutyabarát kezdeményezéseiről számolt be a napokban a Hotel Sopron. Aki figyelte a szálloda életét, már tapasztalhatta, hogy a hotel 2016 tavaszától kutyabarát szolgáltatásokkal bővítette kínálatát, hogy ezáltal még kényelmesebbé tegye a gazdák és kedvenceik közös pihenését. Az ötletet a már korábban felmerült keresletnövekedés adta.
A Budapest Airport sikeres partnernek bizonyult Budapest közös standján a legnagyobb európai ingatlanfejlesztési fórumon Münchenben. Az Expo Realon 1764 kiállító gyűlt össze, 3%-kal többen, mint 2015-ben. Növekvő utas-szám, az átlagost messze meghaladó cargo forgalomnövekedés, és fejlesztések egész sora a repülőtéren – ezek voltak a Budapest Airport fő üzenetei.
Idén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb Független IT Biztonsági Fesztiválja 2016. október 21–22-én Budapesten, a MOM Kulturális központban. Számos előadás és workshop, valamint izgalmas versenyek várják az érdeklődőket. A rendezvény szakmai partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Nem járultak hozzá a helyi képviselők, hogy Balatonfüred adjon otthont a Harley-Davidson Európai Rally fesztiválnak jövőre. A rendezvényt évről évre új helyszínen tartják, az elmúlt években Cavallinoban, Barcelonában, Monte Gordoban, a Garda tónál, Luganoban, Rómában, tavaly a szlovéniai Portoroz városban gyűltek össze a motorosok.
Óriási forgalom elé néznek a budapesti szállodák 2017 nyarán: július közepétől egészen szeptember elejéig ugyanis egymást érik a sport- és nagyrendezvények, így várhatóan az összes fővárosi hotel meg fog telni. Júliusban azonban némi fennakadást okozhat a vendégek elszállásolása, mivel a vizes világbajnokságot és a Forma-1 Magyar Nagydíjat egy időben rendezik meg.
Ünnepi fénydekoráció a Champs Élysées-n, díszkivilágítás az Eiffel-tornyon: az anyacég Európa egyik legnagyobb fénydekorációs vállalataként jó hírét többek között ilyen projektekkel vívta ki. A Blachere Illumination Hungary egy olyan nagy család – valóban családi válalkozás – tagja, amelynek az elmúlt 40 év alatt három kontinensen, és a világ összesen 20 országában születtek leányai.
Dél-Buda, azaz a XI. és XXII. kerület ingatlanpiacán ahogy eddig is, úgy most is a panel a sláger. Elkezdtek viszont csordogálni a piacra az újépítésű, lakóparkokban található ingatlanok. Az újépítésű ingatlanok megjelenésének érzékelhető hatása majd csak a jövő évben, annak is talán csak a második felében lehet - értesült az OGH hírügynökség.
Hamarosan hatályba lép az EU egységes adatvédelmi rendelete, amivel még kockázatosabbá válik a jogellenes adatkezelés, ugyanis a NAIH által kiszabható bírság összege jelentősen megnő. A Menedzserképző Központ konferenciája elsősorban a gyakorlati kérdésekre, és azok megoldásaira kíván fókuszálni.
Megvan az Őszi Horgász Show időpontja: 2016. október 14-16. A helyszín pedig ezúttal is a SYMA Sport és Rendezvényközpont, Budapesten. Ahogy a tavaszi Horgász Show alkalmából, most is három nap, hatalmas érdeklődés, izgalmas programok, sok-sok kiállító, rengeteg újdonság és felhőtlen kikapcsolódás várja majd az érdeklődőket.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémián háromnegyed 12 után néhány perccel jelentették be, hogy a Nobel-bizottság döntése szerint Jean-Pierre Sauvage francia, Sir J. Fraser Stoddart brit és Bernard L. Feringa holland megosztva kapják a molekuláris gépezetek terén végzett kutatásaikért - számolt be az eseményről az index.hu oldalán Kolbert András.
Jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt időszak ingatlanpiaci fellendülése során az árak Dunakeszin - tudta meg az OGH hírügynökség. Ez az áremelkedés azonban két-három hónapja megállt. Furcsa helyzetet teremt, hogy bár igény lenne rá, újépítésű lakások nem épülhetnek a településen. Ennek persze megvan az oka.
Az LG Electronics (LG) számos díjban részesült…
Az Indotek Group több ezer új lakás…
A teljes távmunka egy új modellje terjed…








