2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

likeA német piac házhoz jön. Hatalmas a német piaci kereslet a fejlett technológiákra, a minőségre, az innovációra, a megbízhatóságra. A digitálizációban, a mesterséges intelligenciák alkalmazásában élen járó német gazdaság ma leginkább a technológiailag fejlett, innovatív partnereknek, startupoknak kedvező piac.

brandA Piac és Profit konferenciasorozatának következő, az MPRSz szakmai támogatásával zajló állomása a Brandépítés 2018 című esemény, mely a cégmárka és a hírnév alakításának, a jó hírnév megtartásának módszereit tárja az érdeklődők elé. A szervezők és az MPRSz előadói december 13-ára várják az érdeklődőket a The Experience Center-ben!

balna epuletA Bálna funkcióváltását megtervező csapat a „Bálna – ahol Budapest kezdődik” című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület VI. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2018” díjat Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes...

sorosElliot Schrage, a Facebook távozó kommunikációs vezetője magára vállalta a felelősséget, amiért megrendelést adott a Definers Public Affairs nevű tanácsadó cégnek, hogy kutakodjon a vállalat bírálói, köztük Soros György milliárdos után, azt állítva ugyanakkor, hogy a Definers túllőtt a célon a bírálóik lejáratására tett lépésekkel.

betegHallottál már a beteg épület szindrómáról (SBS- sick building syndrome)? Tudtad, hogy észrevétlenül fészkeli be magát otthonodba, munkahelyedre, hogy alattomosan lassanként rombolja egészségedet, mindennapi közérzetedet? Ha nem, ismerkedj meg a témával, hogy a láthatatlan ellenség ne legyen állandó vendéged.

talentdijA Bálna funkcióváltását megtervező csapat a „Bálna – ahol Budapest kezdődik” című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület VI. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2018” díjat Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettesés Takács Ernő,...

madsAz Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. A díjat idén Virág Viktor, a MADS alapítója nyerte el, akinek cége havi szinten közel 1 700 diákot segít munkához, jövedelemhez.

brillitA Brillit.com vállalkozások ezreit kapcsolja össze, akik a most bemutatott weboldalon keresztül másodpercek alatt kérhetnek egymásról árajánlatokat, és az üzleti kapcsolat létrejötte előtt láthatják a leendő partnerről mások által írt véleményeket is. Az első magyar online üzleti közösség elsőként a dél-alföldi régióban érhető el, de a tesztidőszakot követően országszerte segítik majd a vállalkozókat. Szolgáltatásaik többsége ingyenesen használható bármely cég számára függetlenül típustól vagy mérettől.

hrA gazdaság munkaerőhiányos állapotára a HR-es válasza sokféle lehet, ezért érdemes átnézni az esettanulmányokat, és tanulni mások eredményeiből. A vállalati HR-esettanulmányokat bemutató inspiráló szakmai konferenciánkon pont erre lesz lehetőség, biztosítsa a helyét már most!

kulcsA magyar ingatlanpiac legtermékenyebb három évét zártuk, ilyen hosszú ideig, ilyen magas volumen még nem volt tapasztalható a befektetési piacon. Idén is dinamikusan bővült az ingatlanfejlesztési piac Magyarországon a tavalyi rekorderedmények után. Az idei lehet az ingatlanfejlesztési piac harmadik legerősebb éve, 1,7 milliárd eurós befektetéssel.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője