2025. november 14., péntek - Aliz

agyMegállíthatatlan a mesterséges intelligencia fejlődése, az autóipar felforgatása után most a brókerek munkáját sodorja veszélybe egy értékpapírokat vizsgáló program. A gépek ma már kreatív, intuitív feladatokkal is megküzdenek, a mesterséges tudat fejlesztése azonban nem jöhettek volna létre a számítógépes játékok nélkül.

kabelAz Alphabet a következő években komoly terjeszkedésbe kezd a felhőszolgáltatások piacán. Nagyszabású infrastruktúrafejlesztésbe kezdett a Google, a hírek szerint a keresőmotort működtető Alphabet három új tengeralatti kábellel és öt régióval bővítené felhőszolgáltatását – írja a Reuters.

ikeaA versailles-i ügyészség vizsgálatot indított 15 személy ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy professzionális megfigyelő, lehallgató rendszert működtetnek a cég francia áruházaiban. A gyanúsítottak között 4 rendőr is van, akik a gyanú szerint illegálisan együttműködtek az IKEA belső kémhálózatának kiépítésében.

uber3Átlagosan 40-50 százalékos megtakarítást érhetnek el, akik egy közelmúltban indult magyar startup oldalán rendelnek meg szállítási szolgáltatásokat. A cél az üres rakterek megtöltése, az útvonal optimalizálása és a legjobb ár elérése. Naponta 200-300 ajánlatkérés kerül fel a fuvar.hu nevű online piactér oldalára.

skanska colliers 170A Mill Park a Skanska legújabb budapesti irodaház fejlesztési projektje, mely két épületből áll. A Mill Park „A” és „B” épülete 7 szinten összesen 36.000 m2 bruttó bérbeadható területtel és 538 parkolóval rendelkezik majd. A „B” épület 2018 második negyedévében, míg az „A” épület 2018 harmadik negyedévében kerül átadásra.

microsoftA szakmai képzés lehetőséget kínál arra, hogy a szoftver által kínált lehetőségeket kihasználva a résztvevők maximálisan nyomonkövessék a szervezetben futó projekteket egyenként és egyidejűleg, akár összekapcsolva is. A Microsoft Project 2016 kiváló eszköz arra, hogy alkalmazásával hatékonyan menedzseljen és kövessen nyomon projekteket, biztosítva ezáltal a projektcélok megvalósulását.

penz2A Széchenyi 2020  maradék, de még igen bőséges  pénzforrásai az év első felében még a kkv-kra várnak. Eszközbeszerzésre, innovációra, turizmusra, informatikai fejlesztésre, munkahely-támogatásra, de még a tőzsdére kerülésre is kaphatóak vissza nem térítendő, illetve rendkívül kedvező konstrukciójú pénzek, tőketámogatások. 

marketing2Marketing rehabilitáció – helyezzük el a szervezetben, határozzuk meg a működési kereteket és az elvárásainkat, hagyjuk dolgozni, használjuk minden nap a területtől kapott információkat célirányosan. Marketing abc – a fejlődés útja a termékorientációtól a marketingorientációig.

ledA MEE Világítástechnikai Társaság 2018. február 6–7-án rendezi meg a IX. LED Konferenciát ndítja éves szakmai programsorozatát.Tekintse meg idei programunkat: Ma már kimondható, hogy a LED-ek nem csak keresgélik a helyüket a világítástechnikai alkalmazásokban, hanem számos területen megtalálták azt, sőt átvették a hagyományos fényforrások helyét.

biztonságA Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ), a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) és a Biztonságpiac Kft. immár ötödik alkalommal rendezi meg a Biztonságpiac Konferencia és Kiállítást, ahol az állami szervezetek és a magánbiztonsági piac meghatározó vezetői értékelik hazánk biztonságának aktuális helyzetét és annak különböző aspektusait.

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője