2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Magyarország ezzel belépett az európai 5G országok élvonalába. A szolgáltatás kezdetben Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén érhető el.

Mi ez a furcsa szag a szobában? Bizony, penészedik a fal – fedezik fel egyre többen az ősz közeledtével. A penész pedig több puszta kellemetlenségnél: egy sor betegségért tehető felelőssé, és akár még idegrendszeri károsodást is okozhat.

A hazai irodapiac tranzakcióinak történetében ez a legnagyobb megállapodás, amit még fejlesztés alatt álló irodára kötöttek. Az ExxonMobil a népszerű Váci úti irodafolyosó közelében választotta ki a hozzávetőlegesen 27.500 négyzetméteres irodateret. A rekordméretű tranzakció során az ExxonMobilt a CBRE képviselte - értesült az OGH hírügynökség.

A nagy sikerű háromnapos OfficeXPO keretein belül került sor az első WELL Building konferenciára a MOM Sportban, ahol jelentős érdeklődést váltottak ki a hazai és nemzetközi szaktekintélyek előadásai és kerekasztal-beszélgetései. Bár az út elején járunk, de az út szerencsére tisztán látszik - számol be a realista.hu.

Hiába cáfolja rendszeresen az óriás techcégek és szakértők armadája, hogy a telefonjaink nem hallgatnak le bennünket, ezt a saját tapasztalataink cáfolják nap mint nap - kezdi legfrissebb blogbejegyzésében a Property Solution Group.

Az Infogroup 2019. október 17-n tartotta Dél-Buda egyik régóta várt fejlesztése első ütemének: a Bartók Udvar II. Irodaház ’A’ épületének megnyitó ünnepségét. A modern, avantgárd stílusjegyekkel rendelkező „A+” kategóriájú Bartók Udvar II. Budapest dél-budai részének egyik gyöngyszeme. A tulajdonos-fejlesztő Infogroup az épület irodáit befejezése előtt teljes egészében hasznosította.

Jubileumi nagykoncert a HAVASI Symphonic elmúlt 10 évének legszebb pillanataival és rengeteg meglepetéssel. Sztárvendég Lisa Gerrard, a Gladiátor főcímdalának énekesnője, valamint Lebo M., Az oroszlánkirály hangja. Közreműködik az ExperiDance és a Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Pejtsik Péter.

A téli időszak egyik legmeghatározóbb műsora minden évben a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora, amit általában már az őszi szünettől láthatnak a nézők. A Díma karácsonya és a Csodagömb, Szikramanók és a Jégcirkusz után ismét egy nagy sikerrel várják a közönséget.

A klasszikus gitár nagyjai, három Grammy-díjas legenda lesz a vendég az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 8-10. között a Zeneakadémián. Az Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára által hat éve életre hívott rangos fesztivál a klasszikus gitárzenét helyezi el a hazai zenei életben a megfelelő helyre bemutatva a hangszer és irodalmának sokoldalúságát és kiemelkedő művészeit. 

Novemberben ismét vár a főváros legizgalmasabb Márton napi programja Budapesten, a Danubius Hotel Gellértben! A borfesztivál az ország ikonikus szállodájában kilencedik alkalommal tölti meg élettel a történelmi színfalakat, és a fesztiválozók a kiváló borok korlátlan kóstolása mellett mintegy 3000 m2-en élvezhetik a lélegzetelállító helyszíneket.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője