2026. május 21., csütörtök - Konstantin

A felcsúti milliárdos vagyona 270 milliárdra olvadt, a tavalyi 296 milliárd forintról. Az élen idén is Csányi Sándor áll. A koronavírussal együtt fellépő válság szele eddig éppen csak, hogy megcsapta a magyar gazdagokat, az idén 19. alkalommal megjelent A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány számításai szerint ugyanis összvagyonuk 4568,1 milliárd forintra csökkent, ez 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban – írja a napi.hu.

A koronavírus-járvány talán a rendezvényiparban okozta a legnagyobb károkat. A legrosszabb helyzetben a rendezvényszervező ügynökségek munkatársai vannak: szinte nem volt olyan, akinek ne csökkent volna a jövedelme - állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) kutatása.

Hogyan látják a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kurátorai a koronaválság utáni újraindulást? Interjúsorozatunkban ezúttal Ganczer Gáborral, a MaReSz elnökével, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a rendezvénypiac helyzetéről, kilátásairól.

A Zara tulajdonosa, az Inditex csoport világszerte 1200 üzletét zárja be, helyette az online eladásokra fokuszálnak. Az Inditex közleménye szerint 1000-1200 kisebb üzletet fognak bezárni főként Ázsiában és Európában. Az intézkedés nem kizárólag a Zara márkát illetik, hanem a szintén a céghez tartozó Bershkát, Pull & Beart és Massimo Duttit is - írja a 24.hu a Guardianre hivatkozva.

A koronavírus járvány válsághoz hasonló körülményeket teremtett a globális piacokon, mivel sok vállalat csődöt mondott, vagy annak a határán van. Egyes befektetők látják a lehetőséget az ilyen társaságokban, és úgy döntenek, hogy részvényeket vásárolnak még azután is hogy a társaság csődöt jelentett. A Hertz kiváló példa erre, hogy a csődvédelem ellenére részvényei tegnap 500%-ot emelkedtek, ha csak a futó hónapot nézzük, és mindössze tíz nap telt el a júniusból.

A kormány leállította a koronavírus-fertőzöttek telefonjaiból nyert információk titkosszolgálati gyűjtését és felhasználását – jelentette a helyi média kedden. A kormány tagjai elhatározták, hogy a telefonok követésével megbízott Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetőjének tiltakozás után nem folytatják a már megkezdett gyakorlat törvényi szabályozásának előkészítését.

A karanténidőszak lecsengésével egyre aktuálisabb felülvizsgálni, milyen cégeknek adtunk hozzáférést adatainkhoz. A koronavírus okozta krízishelyzet jelentős változást hozott a digitális élet szokásaiban is. Még több letöltött film, népszerűbbé vált online játékok, megnövekedett ételrendelések, és sosem látott internetes vásárlási láz — mind olyan tényezők, amik a digitális lábnyomok számát is megnövelik a kibertérben, azaz felvetik az adatvédelem és biztonság témájához kapcsolódó aggályokat.

Nyitás van az "offline" nyelvtanulás terén is, de az online módok nem szűnnek meg - tudatta az InfoRádióval Rozgonyi Zoltán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Június elejétől újranyitnak a nyelviskolák - mondta az InfoRádiónak a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke, Rozgonyi Zoltán.

Nem maradunk el a világátlagtól a mobilok életkorát tekintve, ám a telefontulajdonosoknál végzettség szempontjából elég markáns az eltérés. Magyarországon az emberek 71 százalékának 3 évesnél fiatalabb készüléke van - derült ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. Az ezer fős, a felnőtt lakosságra nézve reprezentatív kutatás szerint a válaszadók mintegy 3 százalékának nincs mobiltelefonja, ezzel szemben

HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat.  A Díj keretei közt a szervező PPH Media, a Hrpwr.hu és az Üzlet és Pszichológia című médiumok tulajdonosa, a potenciális és meglévő munkavállalókra, azok családtagjaira, közvetlen és közvetett környezetükre irányuló bármilyen kommunikációs megoldások nevezését várja.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője