2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Archívum

Már sosem lesz a régi a nyelvtanulás - a jelentkezők létszáma sem most

2020-06-10 331

Nyitás van az "offline" nyelvtanulás terén is, de az online módok nem szűnnek meg - tudatta az InfoRádióval Rozgonyi Zoltán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Június elejétől újranyitnak a nyelviskolák - mondta az InfoRádiónak a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke, Rozgonyi Zoltán.

"Ez egy folyamat, ami elindult, még messze nem mondanám, hogy jellemzően már kinyitottak az iskolák. A vállalati, céges tanfolyamok már zajlanak, ezek egy része futott a járvány alatt, hiszen ez munkának számított, munka céljából jártak tanfolyamokra a munkavállalók" - világított rá az egyesületi vezető.

Az viszont tény, hogy az országos, nagy nyelviskolák is elkezdték előkészíteni annak a lehetőségét, hogy mind lakossági tanfolyamokat, mind zárt csoportos tanfolyamokat a korábban megszokott módon kínáljanak, de ezekre

elég óvatos a kereslet.

Hogy hogyan lehet majd tartani a járványügyi szabályokat az órákon, arra reagálva Rozgonyi Zoltán elmondta, a korábban megismert nyári tanulói létszámoknál kevesebben jelentkeznek most, így a veszély is sokkal kisebb: alacsonyabb létszámúak a csoportok (6-8-10 fő), miközben a legnagyobb termekben zajlik a képzés.

Hozzátette,

a nyári táborok, gyermektanfolyamok iránt idén is nagy az igény,

ezzel kapcsolatban azonban elmondta, a gyerekeket "nem fogják tudni szétválasztani", a személyi higiéniát tudják betartatni, a szülők ennek tudatában küldjék vagy ne küldjék a gyerekeket nyelvi táborokba, tanfolyamokra.

Természetesen az online képzés lehetősége is megmarad, jól működő forma és teljesen biztonságos is.


(Forrás: www.infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője