2026. június 14., vasárnap - Vazul

Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több mint 270 munkahely megszűnését okozza az élelmiszer- és italhamisítás - hívja fel a figyelmet a trademagazin.hu. EU-s szinten pedig évente 2289 millió eurós veszteség éri a gazdaságot és közel 5700 munkahely szűnik meg a jelenség következtében.

A bezárt budapesti pláza valamennyi boltja leállt kedden, totális volt a tanácstalanság. A Világgazdaság később megírta az okot és azt is, hogy a zárásig nem is találtak megoldást a problémára. Ma már, úgy tűnik, rendben nyithatnak az üzletek.

A recesszió ellenére a diákmunkapiacon továbbra is erős kereslet mutatkozik alapvető feladatokra – árufeltöltés, vendéglátás, logisztika –, míg a gyakornoki pozíciók egyre versenyképesebbek.

A Szobi márkanév, valamint az ahhoz kapcsolódó termékek magyarok millióinak lehetnek ismerősek. A márka több évtizedes múlttal rendelkezik, bár voltak nehezebb évei is, most újra nagy népszerűségnek örvend. A jelenlegi tulajdonosa 15 éven belül jelentős növekedést tudott realizálni. A közelmúlt fejlesztései szemmel láthatóak, amelyeket Vitályos Eszter kormányszóvivő személyesen is láthatott a cég üzemében tett augusztusi 13-i látogatásakor.

A Colliers Romania elemzése szerint 2025 első félévében a romániai földpiacon élénkült az aktivitás, mivel visszatért a befektetői érdeklődés, és új vásárlók is megjelentek a piacon.

A Cushman & Wakefield Echinox jelentése szerint a vállalatok 2025 első félévében több mint 7 000 új munkavállaló számára kötöttek bérleti szerződést, az új kereslet összesen 64 300 négyzetmétert tett ki a bukaresti piacon.

A Z generációs fiatalok eddig csak korlátozott számban jelentek meg a budapesti ingatlanpiacon, és a szakértő várakozásai szerint az új, 3%-os támogatott hitel sem hoz majd robbanásszerű változást. Azt is elmondta, hogy mi az oka ennek.

A mezőgazdaság kapcsán sokaknak elsőre nem a digitalizáció jut eszébe, pedig az agrárium élen jár a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségek kihasználásában. Erre hívják fel a figyelmet a PlanRadar szakértői legújabb tanulmányukban.  A létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is forgalmazó vállalat szakértői tanulmányukban bemutatják mi a mezőgazdaság sikerének titka Emellett megmutatják, hogy miért és mit érdemes tanulni, átvenni az agrárium szereplőitől.

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban. Különleges repülőtéri járművekkel és oldtimerekkel, hangulatosan kivilágított pilótafülkékkel, hajtóműindításokkal, ismert pilótákkal, pályaválasztási foglalkozásokkal és bemutatókkal, repülős talkshow-val, éjszakai reptérlátogatásokkal, sétarepülésekkel várja a látogatókat augusztus 16-án az Aeropark.

Az NVIDIA a SIGGRAPH 2025-ön olyan újdonságokat mutatott be, amelyek a „physical AI” (fizikai világgal kölcsönható MI) felé visznek: a Cosmos világ-alapmodelljeit (WFMs), a Cosmos Reason látás-nyelvi „reasoning” modellt, valamint új Omniverse/Isaac eszközöket szimulációhoz és szintetikus adatkészítéshez. A cél: a térbeli-időbeli jelenségek jobb megértése és a robotika, az autonóm járművek, illetve a videóalapú ügynökök fejlesztésének felgyorsítása. 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője