2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházás-ösztönzési programját indította el - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, három magyar autóipari beszállító vállalat beruházásának bejelentésén.

Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) azon pontját, ami kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni. A fejlesztői oldalon egy plusz költségtényező a több beállóhely, ráadásul a sor végén a vásárlónak sem túl jó hír, hiszen a drágább kivitelezés a lakás árában is lecsapódik, attól függetlenül, hogy vesz valaki beállót, vagy sem. Megkérdeztük a piaci szereplőket, a fejlesztői érdeképviseletet és a döntéshozáshoz közel álló szakértőkkel is egyeztettünk. Kiderült, hogy különböző értelmezések, információk keringenek a kérdésben, és nem egyértelmű, hogy a szabályozás milyen jogokat, kiskapukat, vagy kötelezettségeket róhat az önkormányzatokra, vagy éppen egy fejlesztésre.

Megrohanták a kormányhivatalokat a januártól életbe lépő otthonteremtési és felújítási támogatások miatt az érdeklődők, azonban a tervezést nem érdemes elkapkodni: ma már sok megoldás közül lehet választani, ha egy otthon energiahatékonysági fejlesztésének lehetőségeit vizsgáljuk. Az otthonfelújítási támogatást klíma és hőszivattyú beszerzésére és telepítésére is fel lehet használni, azt azonban kevesen tudják, hogy míg a klímák hűtés mellett fűtésre is kiválóan alkalmasak, a levegő-víz hőszivattyúkkal a hűtés-fűtésen túl használati meleg vizet is elő lehet állítani.

SIM-kártyacserés csalásokat elkövető, 10 tagú hackercsoport tagjait tartóztattak le több európai országban és az Egyesült Államokban. A bűnözök több mint 100 millió dollár értékű kriptovalutát tulajdonítottak el adathalászati módszerrel, többek között különböző hírességektől - közölte szerdán az az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A rugalmasság és a hatékony alkalmazkodás volt a legfontosabb az elmúlt egy évben az irodapiacon, mióta Magyarországon is beütött a járvány és bevezették a korlátozásokat. Az irodapiac nem roggyant meg, de jelentősen átalakult és újra kellett fogalmazni, hogy mi a normális – összegezte az eltelt 12 hónapot a VLK Cresa tanácsadó cég vezetője.

Az e-kereskedők többnyire előnyt kovácsoltak a vírushelyzetből, azonban, akik nem alkalmazkodtak időben a fogyasztói és keresleti változásokhoz, azok idén óriási lemaradásokkal indulnak. Hazai e-commerce szakértők szerint míg 2020 a tanulás és az alkalmazkodás éve volt, 2021-ben a vizsgázásra kerül a sor.

A tavaly novemberben bevezetett szigorítások hatására jelentősen, 16 százalékra nőtt a távmunkában dolgozók aránya a júliusban és szeptemberben mért néhány százalékról.

A Brexit számos bizonytalanságot hozott a nemzetközi üzleti és kereskedelmi kapcsolatokban. Ebből az egyik a határon átnyúló peres eljárások tisztázatlansága. Erre a helyzetre nyújthat megoldást a nemzetközi választottbírósági rendszer, amit az adott cégek között megkötött szerződésekben érdemes kikötni.

Gulyás Gergely az éttermeket, kávézókat, konditermeket említette az intézkedés bejelentésekor, de a rendeletből kiderül: más tevékenységet végző cégeket is mentesítenek a várt 4 helyett 5 hónapra a bérletidíj-fizetési kötelezettségek alól.

A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most végre mindent megtudhatunk egy helyen, a Smarthome Expo nevű első magyar okosotthon-konferencián. A február 18 és 20 közt, 3 színpadon zajló online rendezvény több mint 50 előadással, podcast-felvételekkel és izgalmas kerekasztal-beszélgetésekkel is várja az érdeklődőket.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője