2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

GKI: nagyot nőtt a home office szerepe

2021-02-10 797

A tavaly novemberben bevezetett szigorítások hatására jelentősen, 16 százalékra nőtt a távmunkában dolgozók aránya a júliusban és szeptemberben mért néhány százalékról.

A GKI által 1000 ember bevonásával végzett reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan változtatták meg a novemberben bevezetett szigorítások a foglalkoztatást. Megállapították, hogy a távmunkában dolgozók mellett a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya is emelkedett: utóbbi a júliusi 1 százalékos, illetve a szeptemberi 3 százalékos értéket követően decemberben már elérte a 9 százalékot. Ennek az lehet a magyarázata, hogy sok vendéglátóhelyen, kereskedelmi szálláshelyen nincs szükség teljes állású személyzetre.

Közölték, hogy csökkent a teljes állású bejárók aránya, a júliusban mért 89 százalékról, illetve a szeptemberi 94 százalékról decemberben 70 százalékra esett vissza. Emellett a foglalkoztatottak 5 százaléka szabadságon volt, illetve állás- vagy felmondási időn tartózkodott.

A GKI szerint mindez azt jelenti, hogy a járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak: ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidőben dolgozók számát. Ugyanakkor a nehezebb pénzügyi helyzetben levő kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot.


A teljes cikk: www.realista.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője