2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia
Magyarország egyik vezető bevásárlóközpontjának, a budapesti Westendnek lényegében az 1999-es átadása óta állandó a látogatottsága, évi mintegy 20-21 millió belépést regisztrálnak. Ezzel együtt 2019-ben rekordforgalmat értek el és a tavalyi év annál is biztatóbban indult.
Az egyik leggazdagabb amerikai, az Google ex-CEO Eric Schmidt szerint jelentősen meg kellene emelni az Egyesült Államokban a mesterséges intelligencia (artifical intelligence, AI) kutatására szánt forrásokat, különben Kína átveszi a vezetést, ami nemzetbiztonsági konzekvenciákkal is együtt járna.
A prodHost a hazai kkv-k igényeit figyelembe véve fejlesztette ki vállalatirányítási rendszerét. A hazai ERP megalkotói egyszerű és megfizethető megoldást kínálnak a gyártó, raktározó és szolgáltatói feladatokat ellátó vállalkozásoknak. A prodHost indulása alkalmából 30 napos ingyenes verzióval várja a cégeket, amelyek áramvonalasítani kívánják működésüket.
Egy rizsszem ezred része – ennyi RNS kerül az emberi szervezetbe a Pfizer-Biontech Covid-vakcinával, majd a megfelelő immunválasz elindulását követően le is bomlik. Karikó Katalin biokémikus, a német Biontech alelnöke, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a szegedi Dugonics Társaság keddi online rendezvényén beszélt pályájáról, a kutatások nehézségeiről, és számos, a Covid-vakcinákkal kapcsolatos kérdésre is válaszolt.
Több mint száz fizikai toborzási rendezvény lebonyolítása után ma és holnap (03.10-03.11) 10-18 óra között szervezzük meg második virtuális állásbörzénket, a JOB4me-t!
Panellakást, újépítésűt, egy használt téglalakást frekventált helyen, vagy egy családi házat? Habár ezek az ingatlanok nem feltétlenül esnek egy árkategóriába, ezért felmerülhet a kérdés, hogy melyiknek jobb az ár/érték aránya, melyik értékállóbb, melyik jobb befektetés jelenleg? Megkérdeztük a szakértőket.
A Check Point Software Technologies Ltd. kutatórészlege, a Check Point Research (CPR) kiadta 2021-re vonatkozó biztonsági előrejelzését. A tanulmány a CPR kutatói által megfigyelt legfontosabb támadási vektorokat és technikákat ismerteti annak kapcsán, ahogy a bűnügyi, politikai és nemzetállami szereplők kihasználták a COVID-19 pandémia által okozott zavarokat, hogy a különböző szektorokban működő szervezeteket célba vegyék. Ugyanakkor tartalmazza mindazon információkat, melyekre a cyber-biztonsági szakembereknek és a C-szintű ügyvezetőknek szükségük van szervezeteiknek a védelméhez ezen ötödik-generációs cyber-támadásokkal és fenyegetésekkel szemben.
Az elmúlt évben jelentősen nőtt az ipari vezérlőrendszereket sújtó sérülékenységek száma.Az ipari vezérlőrendszerek (ICS) elleni támadások hosszú ideig nem kerültek előtérbe, mivel általában zárt környezetekben működő informatikai megoldásokról volt szó, amik az izolációjuk révén csak nehezen voltak kívülről támadhatók.
A pátyi ipari parkban két új raktári területet adott át a NIPÜF csoport. A mintegy 23 000 négyzetméteresre bővített létesítmény bérlője a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. – jelentették be március 8-án.
A Világörökség részét képező Andrássy úton, 2021 nyarán kezdődik a XIX. században épült Krausz-palota felújítása. A Limehouse Partners irányításával a belváros egyik legmodernebb, egyszersmind legexkluzívabb irodai koncepciója valósul meg, amely magas esztétikai és kényelmi elvárások mentén őrzi meg az utókornak a patinás épületet. Ennek apropóján azt kérdeztük Jake Lodge-tól, a Limehouse Partners Ügyvezető Partnerétől, hogy ők hogyan készülnek a vírus utáni időszakra, milyen irodákra nő a kereslet és miért elkerülhetetlen a visszatérés az irodákba.
A magyar irodapiac ikonikus ingatlanegyüttese, az Arena Corner első nagy megújítási programja 2018-ban fejeződött be, hogy az irodaház a legújabb munkahelyi trendek megjelenítésével biztosítsa versenyképességét.
Katona András séfet nevezték ki a hamarosan…
Ma a bizonytalanság nem kivételes állapot, hanem…
A mai kiszámíthatatlan gazdasági környezetben a hitelesség…








