2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Raktárbővítés Pátyon

2021-03-09 1157

A pátyi ipari parkban két új raktári területet adott át a NIPÜF csoport. A mintegy 23 000 négyzetméteresre bővített létesítmény bérlője a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. – jelentették be március 8-án.

Csaknem kétszeresére bővítette az Inpark Páty ipari parkban 2018 tavaszán átadott G jelű épületet a NIPÜF Csoport. Az épület kiterjedését a megrendelő igényeinek megfelelően mindkét irányban megnövelték, így összesen 22 282 négyzetméter logisztikai tevékenységre alkalmas terület és 569 négyzetméternyi iroda áll rendelkezésre. A beruházás értéke több mint 2 milliárd forint volt. Az ügylet révén a parkban bérleti szerződéssel hasznosított csarnokterület megközelíti a 46 000 négyzetmétert, és az érvényes építési engedélyek alapján további 127 000 négyzetméter épülhet. 

– A pandémia okozta gazdasági válság ellenére a 2020-as év jelentős bővülést és több új megbízást hozott vállalatcsoportunk számára. Az új csarnok már a negyedik befejezett beruházásunk volt a tavalyi évben. Mindez nemcsak a bérlői igények kielégítése, hanem a munkaerőpiac szempontjából is lényeges, hiszen a projektjeinkkel megrendelést biztosítunk az építőiparnak, ügyfeleink tevékenysége pedig számos új munkahelyet teremt. Az eddigi fejlesztéseink túlnyomó többségét megyeszékhelyeken végeztük, nagyban hozzájárulva a helyi gazdaság élénkítéséhez. Hasonlóan fontos ugyanakkor, hogy a főváros vonzáskörzetének logisztikai piacán is jelen legyünk, hiszen változatlanul ez a térség az ágazat motorja. A WSZL megkülönböztetett partnerünk, és bízom benne, hogy a cégeink közötti példaértékű együttműködés megteremti a további közös gondolkodás és fejlesztés lehetőségét is – mondta Dr. Kiss László, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója.

A WSZL 2019 júliusában írt alá hosszú távú bérleti megállapodást az Inpark Páty ipari park G jelű csarnokára. A vállalat a NIPÜF Csoport műszaki sztenderdjei alapján kivitelezett épületben számos ügyfélnek nyújt logisztikai szolgáltatást. – Kulcsfontosságú számunkra, hogy képesek legyünk rugalmasan alkalmazkodni ügyfeleink igényeihez. A kereslet emelkedése szükségessé tette raktárkapacitásaink jelentős növelését, és a pátyi fejlesztésnek köszönhetően a regionális logisztikai rendszerünk nyugati eleme már ebben az évben teljes kapacitással fog működni – hangsúlyozta Barna Zsolt, a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. ügyvezetője.


(Forrás: www.scmonitor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője