2025. június 16., hétfő - Jusztin

Több mint 500 otthonból álló portfóliót visz piacra november közepéig a Cordia válaszul arra, hogy a kormány az 5 százalékos újlakásáfa újbóli alkalmazását bejelentette. A lakások a VIII. és a XIV. kerületekben épülhetnek fel.

Tízből négyen az OTP-nél igényelték a babaváró kölcsönt, a tavaly júliusi indulás óta idén szeptember végéig összesen 405 milliárd forint összegű babaváró kölcsönt folyósított a hitelintézet, derül ki az OTP közleményéből.

Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a német autómárka mellett továbbiakat is értékesítsen Szlovéniában.

A Mol Zalai Finomítójában elkészült új üzem évi 20 ezer tonna gumibitumen előállítására lesz képes. Ebből a mennyiségből 200 kilométer 2x1 sávos főutat lehet építeni vagy 600 kilométernyi felső réteget felújítani. Ez a hazai útépítési bitumenigény mintegy 10-15 százalékát fedheti le. A 3 milliárd forintos beruházás 75 százalékát a Mol saját forrásból biztosította, 25 százalékát pedig állami támogatásból.

A 26 ezer négyzetméteres csarnokban évente mintegy kétmillió alkatrészt gyártanak majd. Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

November 7-én kerül sor az idei második, összességében 6. Superfight Series-re a Madárfészek Akadémián. A Prémium Média & Sport Management által támogatott eseményen hazai harcosok csapnak össze muaythai és K1 szabályrendszerben.

2020 harmadik negyedévében nem adtak át új logisztikai létesítményt, így a teljes állomány a negyedév végén 2 351 110 négyzetméter volt. A harmadik negyedévben a teljes bérlői kereslet 176 870 négyzetmétert tett ki, ami csaknem 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban mért értéket - derül ki a BRF legfrissebb elemzéséből.

Kemény vetélytársa akadt a magyarországi lakberendezési piac két vezető bolthálózatának, az IKEA-nak és a JYSK-nek idén ősszel. Már több mint egy éve röppent fel a hír, hogy a Kika magyar üzleteit magába olvasztja a "piros székes áruház", ezzel pedig a hazai bútorpiac ötöde egy kézbe kerülhet. A Kikát kisöprő XXXLutz nem csak hogy hódítani akar a magyar bútorpiacon, hanem rögtön az IKEA babérjaira is tör. Méltó ellenfele lehet az új lakberendezési lánc az IKEA-nak? Milyen trükkel veheti át a svéd húsgolyó magyar Mekkájának elsőbbségét a trónkövetelő bútorlánc? Ennek járt utána most a Pénzcentrum.

Magyarországon gyakorlatilag minden cégnek kötelező tűz- és munkavédelmi eszközökkel rendelkeznie, a jogszabály ugyanakkor azt is kimondja, milyen gyakran kell azokat felülvizsgálni, karbantartani.

Minek megvásárolni egy autót, ha bármikor lemondható előfizetéssel is használhatunk helyette egy vadonatúj kocsit? Az előfizetésünket ráadásul bárkivel meg is oszthatjuk, amivel a saját költségünket csökkenthetjük.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

More details
Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

More details
Megduplázta raktárterületét a Prologis ügyfele

Megduplázta raktárterületét a Prologis ügyfele

More details
KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

More details
A szállodai takarítók munkáját is elvégzi ez a humanoid robot

A szállodai takarítók munkáját is elvégzi ez a humanoid robot

More details
Az MI akár 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t 2035-ig

Az MI akár 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t 2035-ig

More details
Irodaház-komplexumnak indult, a végén lakás és hotel lesz?

Irodaház-komplexumnak indult, a végén lakás és hotel lesz?

More details
Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője