2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Az USA egyik legjelentősebb üzemanyagszállító hálózata ellen indított múlt hét végi akciónak a jelek szerint nincs köze államközi kiberhadviseléshez. Ettől még akkora káoszt okozott, hogy még maguk a támadók is csak pislogni tudnak.

Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégéjszakák száma 73,9 százalékkal csökkent.

15-20 százalékért vehetnek lakást hamarosan a Várnegyed szerencsés bérlői - írja a 24.hu. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok eladását előkészítő törvényjavaslat Böröcz László tájékoztatása alapján hasonló kedvezményt adna a bérlőknek, mint amit azok kaptak, akik a rendszerváltás után megvásárolhatták bérleményüket.

Négyszeresére nőtt 2015 óta a tízezer lakosra jutó új lakások száma Magyarországon. Budapest ereje csökkent, a fővároson kívül több megyében is egyre nagyobb az élénkülés. A lakásépítési kedvet 2020-ban visszavetette a járvány és a kedvezményes lakásépítési áfa korábbi eltörlése – derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből.

Kétféle módon lehetünk jogosultak a védettségi igazolványra, elsőként, ha az engedélyezett oltások valamelyikét felvettük, másodsorban ha átestünk a koronavírus fertőzésen és ezáltal a szervezetünkben koronavírussal szembeni ellenanyag van jelen. Már kapható a gyógyszertárakban az első hazánkban engedélyeztetett védettségi teszt, amely egy csepp vérből képes kimutatni védettségünket a koronavírussal szemben.

Kedvelt ingatlanpiaci szegmens a sorházi lakásoké, nem nehéz őket eladni – ez rajzolódik ki a szakértők szavaiból. Ugyanakkor az is kiderül, hogy jelenleg rendkívül ritkák a sorházi építkezések, miközben a használt sorházi lakások piaca elég szűkös.

Több tízezres az IT-s hiány. A leghatékonyabb toborzási eszköz a dolgozói ajánlás. A hibrid munkavégzési forma lesz a jövő. A járványhelyzet kezelése nagy hatással volt a megtartásra. Néhány gondolat a HR Fest iparági online rendezvényéről, amelyen a Spotify zenestreamelő szolgáltató bemutatta a "Dolgozz bárhonnan" kultúráját.

Egyre többször merül fel az a probléma, hogy a hagyományos desktop antivírus és cégen belüli egyéb IT-biztonsági védelmi vonalak már kevesek. Az elmúlt évben a járványhelyzet alatt ez hatványozottan beigazolódni látszik. A dolgozók legtöbbször az irodán kívülről végzik a munkájukat – a felépített céges biztonsági rendszerek védelme nélkül.

A közösségi kezdeményezésekre, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melyet május 10–16. között „Egy szívvel egy lélekkel” mottóval rendez meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Hatalmas léptékben fejlődik a nagyvilágban az elektronikus sport, mely belátható időn belül olimpiai sportággá válhat. Az első ismert videojáték-bajnokság nyereménye 1972-ben, az amerikai Stanford Egyetemen a Rolling Stone pop-kult magazin egyéves előfizetése volt. A technika fejlődésével, a digitális és virtuális világ eljövetelével az e-sport mára már soha nem látott magasságokba jutott, valóságos iparággá növekedett, sőt további óriási fejlődési lehetőségek előtt áll. Egy-egy verseny díját már nem is dollárezrekben, hanem dollármilliókban számolják.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője