2025. június 16., hétfő - Jusztin
Az okostelefonok gyártása, majd azok leselejtezése óriási terhet jelent a bolygónak: a készülékek ökológiai lábnyoma hatalmas, ha az előállításukhoz szükséges alapanyagok és energia mennyiségét is figyelembe vesszük. Ezzel a trenddel megy szembe a Teracube 2e nevet viselő, az átlagosnál jóval fenntarthatóbb, középkategóriás androidos okostelefon, amit környezettudatos tulajdonosa legalább 4 évig használhat, ha minden jól alakul.
Támogató vezetőt és cégen belüli előrelépési lehetőségeket keresnek elsősorban a fiatalok, ha munkahelyválasztásról van szó 2020-ban.
Rengetegen dolgoznak még csökkentett munkaidőben – derül ki a KSH friss elemzéséből. A most megismert és a részmunkaidősökről korábban közzétett pénzügyminisztériumi számok sem mutatnak éppen rózsás képet, de több tényező szerint a helyzet még ennél is sokkal kedvezőtlenebb lehet. Kormányzati oldalról közben mintha mosnák kezüket.
Világszinten is innovatívnak számító fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt években a magyar bankszektor, digitális érettsége azonban továbbra is elmarad az e téren legfejlettebbnek számító pénzintézetekétől és a világ átlagától is – derítette ki a Deloitte Digital 39 országban 318 bankot vizsgáló kutatása. Az elmúlt két évben a magyar banki ügyfelek nyitottsága a digitális megoldásokra jól mérhetően nőtt: míg két éve a banki lakossági ügyfelek több mint fele csak tradícionális csatornákat (fiók, ATM, call center) használt, addig ma ez már csak 19 százalékukra jellemző.
Idén tizedik alkalommal, rendhagyó keretek között rendezte meg az EuropaProperty.com nemzetközi ingatlanpiaci médium a CEE Investment & Manufacturing Awards díjátadót. Az online megtartott, élőben közvetített gálán a WING-et, Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalatát háromban kategóriában díjazták.
2020. november 1-től Budapest Brand néven működik tovább a főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete. A BVA (Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.) és a BFTK (Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ) egyesülésével létrejövő Budapest Brand Nonprofit Zrt. egyszerre alakítja a város márka és turizmus stratégiáját, felel a kulturális tartalom előállításáért és a fesztiválok, vásárok szervezéséért a jövőben.
A koronavírus-járvány rendkívüli kihívások elé állította a családokat, tavasszal az online oktatásra való áttérés olykor szürreális helyzeteket teremtett.
A tervek szerint 2021 decemberében megnyíló, 41 szobás Aqua Hotel közvetlen összeköttetésben áll majd a fürdővel.
A hétvégén a németországi Ruhr-vidéken fekvő Mülheim városában megnyílt a világ legnagyobb alapterületű Aldija, amely a hatalmas méretből adódóan számtalan új megoldásra kínál lehetőséget.
Gulyás Ede, a CA Immo Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint az irodára sokan úgy tekintenek, mint egy közösségi és motivációs központra, emiatt nem tart attól, hogy az irodaépületek kiürülnének. A home office szerepéről és arról beszélgettünk, hogy a szerződés hosszabbítások során mit, milyen és mekkora irodaterületet igényelnek a bérlőik.
A stuttgarti nemzetközi repülőtértől 550 lépésre található Messe Stuttgart területén az évente megrendezésre kerülő turisztikai és szabadidő top-kiállítás a szakmai kínálat és programok mellett számos meglepetés rendezvénnyel fog kedveskedni a kilátogató közönségnek.
A svéd DreamHack 2016-tól már nemcsak Franciarszágban, Spanyolországban, Romániában, Oroszországban, Angliában, hanem Németországban is játszható, még pedig Lipcsében. 2021-ben kizárólag virtuálisan kerül megrendezésre a COVID világjárvány miatt.
Megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását az Innovációs és Technológiai Minisztérium - jelezte maga a tárca egy pénteki közleményben, két héttel azután, hogy már elárulták: 30-40 százalékos támogatás lehet a konstrukcióban. A mostani friss jelzés szerint a fejlesztésekhez várhatóan 2021 júliusától lesz elérhető az újfajta támogatás.
A tizenegyedik Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az összeomlás első és második hulláma miatt keletkezett halvány remény áll. Megkönnyebbült a föld levegője. Az emberek boldog életről alkotott felfogása, értékrendje nagy változásokon ment át. Remény volt arra, hogy a fenntartható fejlődés nagyobb jelentőséget kapjon úgy a nemzetek, mint az emberek döntéseiben. Hogyan állunk a tudatosodásban? Tanultunk valamit?
Az immár 8. éve megrendezésre kerülő China…
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június…
A TRIBE tovább erősíti jelenlétét Magyarországon és…