2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Júliusban kezdődik a Blaha Lujza tér megújítása

2021-05-27 436

Várhatóan június második hetében megkezdődik a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti szakaszának megújítása, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója a tervek szerint júliusban kezdődik.

 Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke egy háttérbeszélgetésen elmondta, a rakpart északi szakasza az eredeti tervekhez képest "zöldebb kialakítást kap". A felújításnál 4-5 méteresre szélesítik a járdákat, a kihasználatlan forgalomtechnikai területeket "összehúzzák", 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be az úton, valamint 35 fát is ültetnek. A 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak az év végéig kell befejeződnie. Az érintett szakaszt várhatóan június második hetében zárják le.

A kormány - mint korábban a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára tudatta - a szakasz rekonstrukciójára 787 millió forintot folyósított a fővárosi önkormányzatnak a múlt év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján. A Főpolgármesteri Hivatal közleményében arról írt, hogy az Idősebb Antall József rakpart június 7-én kezdődő átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfala beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, sőt, az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd abban a fővárosiak.

Balogh Samu a Blaha Lujza tér megújításáról szólva közölte, hamarosan befejeződik a közbeszerzési eljárás, és a tervek szerint júliusban indulhat meg a kivitelezés, amely másfél évig tart. Első körben a térfelszínt újítják meg. A téren "ligetes érzést" szeretnének kialakítani, a jelenleginél várhatóan húsz fával lesz több - közölte Balogh Samu, hozzátéve, a teljes beruházás túlmutat a térfelszínen, a további ütemeket később valósítják majd meg.

A téren a gyalogosbarát találkozóhelyek kialakításáért a parkolók helyére árnyas pihenőtereket, zöldfelületeket, valamint vízjátékot alakítanak ki. Ugyancsak megújul a Színházi emlékkő és a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút. A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen: ehhez többi között új gyalogátkelőhelyek jönnek létre, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatóvá teszik a forgalmas kereszteződést. A felújítás 3,47 milliárd forintból valósul meg. A munkához a kormány 1 milliárd forintot biztosít, amely összeget azonban csak 2021 végéig lehet felhasználni, ezért az intenzívebb munkavégzés többletráfordítást jelent majd a kivitelezőnek.

(Forrás: www.realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője