Magyarországon tradicionálisan elterjedt megközelítés, hogy az ilyen nagy értékű vállalatok tulajdonosai végrendelkeznek, és ezáltal kívánják a cég jövőjét tulajdonosi szempontból meghatározni. Az ilyen megoldás amellett, hogy a legkevésbé korszerű és a legkockázatosabb, a leghosszabb megvalósítással jár és a legkevésbé individualizálható benne a vállalat jövője. Ha a nyugati, fejlett üzleti világgal rendelkező országokat nézzük (például Anglia, Ausztria, Németország, Svájc vagy Luxemburg), a végrendelkezési átörökítésnél már évekkel, sőt évtizedekkel meghaladott módon gondoskodnak a családi vagyon generációk közötti átörökítéséről. A magyar jogalkotási rendszer az új Ptk. 2013-as bevezetésével létrehozta a külföldön is ismert bizalmi vagyonkezelés lehetőségét, mindazonáltal ennek a jellemzőire tekintettel a generációkon átívelő jogutódlásra nem a legalkalmasabb eszköz (kötelmi viszonyt keletkeztet, kizárólag határozott időre – legfeljebb 50 évre – köthető, az örökhagyónak a vállalatra kevesebb ráhatása van a tulajdon átszállását követően).

A nagy, családi tulajdonban lévő vállalkozásokkal rendelkező fejlett nyugati országok már a 20. század elején felismerték, hogy szükség lenne egy olyan jogintézményre, amely a generációkon túlmutat, azonban kellő rugalmasságot, kontrollt és átláthatóságot biztosít az adott generáció egyedi igényeinek megvalósítására. Ennek legkorábbi megoldása az angolszász jogrendszerből ismert „trust"-ok, azonban e vagyonkezelési rendszer a kontinentális jogrendszerben is megjelent, először Liechtensteinben a magánalapítvány formájában. Az említett nyugati országokban a '90-es években, valamint a 2000-es évek elején indultak robbanásszerű növekedésnek a magánalapítványok. Ez az az időszak, amely például a többi között Ausztriában és Németországban elhozta – a fejlett modern világ – első generációváltásának éveit, amelyből az is látható, hogy a magyar családi vállalkozások a nyugati társaikhoz képes „egy generációnyival" vannak lemaradásban.

A hátrány azonban előnyökkel is szolgálhat, nevezetesen, hogy a nyugaton sikerrel alkalmazott generációváltási módszer hamar honossá és népszerűvé válhat hazánkban is. Ezen minta alapján született meg a magyar vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény 2019-ben.

A vagyonkezelő alapítvány létesítésének legfőbb előnye, hogy a jelenlegi tulajdonos örökhagyó még életében felállíthatja és – a döntési jogosultságait megtartva – működtetheti azt a tulajdonosi struktúrát, amely meghatározhatja a cégének életét a következő évtizedekre akár több generáción át, valamint, hogy a lassú, bizonytalan, hosszú és esetlegesen vitákat is magában foglaló hagyományos öröklési eljárás nem fogja érinteni a vállalatot. A vagyonkezelő alapítvány továbbá biztonságos megoldás a hitelezőkkel szembeni vagyonvédelem tekintetében is.

Az ilyen típusú szervezet létrehozása egy, a tulajdonos személyétől elkülönült új jogi entitás létrehozását jelenti. Mindazonáltal az alapító (tulajdonos) magánál tarthatja a – legfőbb döntéseket magában foglaló – alapítói jogokat, a vezető tisztségviselője is lehet, valamint a kedvezményezettje is, amellett, hogy ezen pozíciók meghatározásáról a döntési jog is nála maradhat. Így a tulajdonosi jogról való lemondás gyakorlatilag az önmagából álló alapítvány javára történik, amely kellő biztonságot nyújt. A vagyonkezelő alapítvány a cég(csoport) irányítását nem saját javára és saját nyereségére, hanem a kedvezményezettek (például az alapító cégtulajdonos, annak családja, gyermekei) részére és javára látja el, nekik – az osztalék kifizetéssel azonos módon – folyamatos jövedelmet biztosítva. Az alapítónak lehetősége van rá, hogy a generációváltást fokozatosan valósítsa meg, akár feltételekhez vagy időpontokhoz kötötten.

A teljes cikk: Vagyonkezelő alapítvány: nyugati recept a vállalati generációváltásra