Friss hírek

Versenypiaci hírek

Magyarországot is beválasztotta neves innovációs programjába az MIT

Magyarországot is beválasztotta neves innovációs programjába az MIT

Hírfigyelő 22-08-12 897

A világ legjobb egyetemével dolgoznak együtt a magyar innovációs ökoszisztéma szereplői a következő két évben - írja a technokrata.hu.

A bostoni MIT vállalkozói akcelerációs program célja, hogy együttműködésre sarkallja a nemzetközi résztvevőket, akik aztán hatékonyabban segíthetik saját régiójuk fejlesztését. Magyarországnak ezzel lehetősége nyílik arra, hogy a világ innovációs élvonalába kerüljön. 

Az MIT REAP programba a világ minden tájáról igyekeznek bekerülni a szcéna ambiciózus szereplői. Ebben az évben Magyarország is a kiváltságosok közé került, ugyanis hazánk jelentkezését is elfogadták a regionális vállalkozói akcelerációra, amelyet az Egyesült Államok leghíresebb technológiai felsőoktatási intézménye, a Massachusettsi Műszaki Egyetem indított.

Photo by Bryce Vickmark. www.vickmark.com

A globális kezdeményezés célja, hogy erősítse az innováció-vezérelt vállalkozói ökoszisztémákat, amelyek hosszú távon hatással tudnak lenni a helyi és a világgazdaságra, valamint a társadalmi folyamatokra. A cél, hogy a világ egyik legmodernebb innovációs programjának segítségével a kiválasztott régiók is az élvonalba kerüljenek.

Az MIT évente 8 új partnerrégiót választ be a 2 éves programba, belőlük multidiszciplináris csapatokat alkotnak, a meghívott regionális szereplőket pedig arra ösztönzik, hogy osszák meg egymással tapasztalataikat, tanuljanak egymástól. Magyarország a 2022-23-ban rendezett, 9. évfolyamba került be, az amerikai egyesült államokbeli Kansas City, Omaha, St. Louis és Des Moines, a Dominikai Köztársaság, a brazil Piauí illetve Nyugat-Ausztrália partnereként.

Minden régióból egyszerre képviselteti magát az adott ökoszisztéma 5 legfontosabb csoportja, így a kormányzati, a nagyvállalati, az akadémiai szektor, a kockázati tőkések és a vállalkozók is. A magyarországi csapatot a Magyar Nemzeti Bank, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az Oncompass Medicine Hungary Kft., a 77 Elektronika Kft., a 4iG Nyrt. és a Design Terminal alkotják.

“Egy rázós évtizedben kell elérnünk a fenntartható gazdasági felzárkózást. A siker kulcsa a tudás, a tőke és az új technológiák összekovácsolása lesz”

– hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

“Külön-külön, elszórva rengeteg innovációs potenciál van a magyar gazdaságban, célunk olyan platformok, jó gyakorlatok kialakítása, ahol az összekapcsolódó tudás nemzetgazdasági szinten is jelentős növekedési többletet generál.”

“Hatalmas lehetőség és megtiszteltetés, hogy az MIT-n képviselhetem a nagyvállalati és tőkebefektetői szempontokat – mondja Dr. Sárhegyi István űripari befektető, a 4iG leány CarpathiaSat kisebbségi tulajdonosa. – Rendkívül fontosnak tartom, hogy egy olyan ökoszisztémát hozzunk létre Magyarországon, amely izgalmas lehetőség a nagyvállalatok és befektetők számára.”

“Ma Boston-t tartják az egészségipar Szilícium-völgyének. Nagy örömmel osztom majd meg otthon a tapasztalataimat, hogy minél több, nemzetközileg is sikeres, innovatív vállalkozás szülessen, amelyik hasznosítja a magyar tudományos eredményeket. A biotechnológia, egészségipar, különösen a digitális egészségügy izgalmas lehetőségeket kínál azoknak a szakembereknek, akik szeretnék, hogy a kutatási eredményeik a gyakorlatban is hasznosuljanak”

– tette hozzá Dr. Peták István rákkutató, az Oncompass Medicine társalapítója.

“A részvétellel az a célunk, hogy beemeljük Magyarország innovációs ökoszisztémájába a legújabb és legjobb nemzetközi gyakorlatokat. – mondja Jónás László, a Design Terminal szakmai vezetője. – Ezáltal előbbre tudunk lépni a nemzetközi innovációs rangsorokban.”

| Forrás: technokrata.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Új ciklus kezdődik a közép-kelet-európai ingatlanfinanszírozásban
Új ciklus kezdődik a közép-kelet-európai ingatlanfinanszírozásban
Európa szuverén mesterséges intelligenciát akar – valakinek az ehhez szükséges épületeket is biztosítania kell
Európa szuverén mesterséges intelligenciát akar – valakinek az ehhez szükséges épületeket is biztosítania kell
Rendezvény ReStart – Debrecenben találkozik a szakma 2026. október 13-án
Rendezvény ReStart – Debrecenben találkozik a szakma 2026. október 13-án
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.
MICE Business Day 2026: merre tart az üzleti turizmus és a rendezvényszakma?
MICE Business Day 2026: merre tart az üzleti turizmus és a rendezvényszakma?
Óbudai Egyetem Állásbörze, 2026. október 20-21.
Óbudai Egyetem Állásbörze, 2026. október 20-21.
A Mapei számaiban is megjelent az építőipar nyári fékezése
A Mapei számaiban is megjelent az építőipar nyári fékezése
Veres Tibor: a versenyképes tudás teremthet magyar vállalati sikert
Veres Tibor: a versenyképes tudás teremthet magyar vállalati sikert
Már kiszámolható, kit mennyire érinthetne a tervezett vagyonadó
Már kiszámolható, kit mennyire érinthetne a tervezett vagyonadó