Friss hírek

Lakóingatlan

Lakáshitelbe menekülhetünk az infláció elől

Lakáshitelbe menekülhetünk az infláció elől

Hírfigyelő 22-05-26 787

A jegybanki kamatdöntések hatására 2022 áprilisában már a 6-7 százalékos kamatok számítanak átlagosnak a lakáshiteleknél, de minden jel arra utal, hogy belátható időn belül a 10 százalékos küszöböt is átléphetjük.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a folyamatos drágulás ellen jól tudnak a vásárlók védekezni a lakáshitellel, hiszen a kamatok még mindig az infláció mértéke alatt vannak, ráadásul ha valaki most vesz ingatlant, annak egy év alatt is jelentősen megy fel az ára.

Jelen állás szerint még lehet viszonylag olcsón, 6-7 százalékos kamattal hitelt felvenni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az olcsó kifejezés azért releváns ebben a helyzetben, mert 2012-ben a kamattámogatott hitelekhez is ilyen konstrukcióban lehetett hozzájutni.

Arról is beszélt, a kamatok a piaci környezetnek köszönhetően extrém mértékben lecsökkentek az utóbbi években, de fordult a kocka. Ezzel együtt még mindig csak most tartunk évtizedes viszonylatban az átlagnál. Megjegyezte, el fogjuk érni azt a szintet, ami már riasztó is lehet majd a fogyasztók többségének.

„Úgy látjuk, hogy 10 százalék fölé is fognak kúszni a kamatok, ez akár még idén, a negyedik negyedévben be is következhet. Ezért ha valaki most felvesz hét százalékon egy hitelt, még a szabott áron tudja fizetni azt, akár 10-20 évig rögzített kamattal, és számos szempontból jobban jár, mintha halogatná a döntést” – mutatott rá.

Gadanecz Zoltán ezzel összefüggésben felhívta rá a figyelmet, mivel a legtöbb prognózis szerint az infláció 2022-ben a 10 százalékot is elérheti, gazdaságilag jóval kifizetődőbb jelenleg, ha hitelt igénylünk.

Egy példával szemléltetve azt mondta, ha egy család most vásárol 50 millió forintért egy ingatlant, akkor csak az infláció miatt 5 millió forintot emelkedik az ára egyetlen esztendő alatt. Tehát amellett, hogy a hitellel nem értéktelenedik a pénzünk, még profitot is realizálni tudunk a tranzakción rövid távon is.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, miután a kamatlábak felmennek 10-12 százalékra, az is csak ideiglenes lesz. Ez sokakat eltántoríthat majd a későbbi vásárlástól, pedig pánikolni összességében akkor sem kell majd.

„Nem szabad majd megállni akkor sem a gondolkodásban, ha esetleg az infláció szintje fölé nőnek a kamatok, mert ha megjelenik egy jobb konstrukció a piacon, akkor úgymond ki lehet majd azt váltani. Erre valószínűleg néhány éven belül lesz is lehetőség, és ha azt nézzük, hogy a hitelt átlagban 20 évre szokták felvenni a fogyasztók, akkor ez az időszak csak a töredéke a teljes futamidőnek” – értékelt a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

Végezetül mindent összegezve kijelentette, aki akar hitelt felvenni, az minél előbb lépje meg, hiszen így elkerüli az inflációt és jó befektetést eszközöl.

| Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó