2026. június 15., hétfő - Jolán

Archívum

Elkapkodták a jegyeket: februárban új űrtörténelmet írunk

2018-01-31 435

raketaAlig egy hét múlva indul a világ eddigi legnagyobb űrrakétája, egy lépéssel közelebb kerültünk Musk álmának valóra váltásához. Arról már korábban is írtunk, hogy igen komoly terveket szövöget Elon Musk az űrutazást illetően, a Hold mellett egyebek mellett a Marsra szeretne embert juttatni a SpaceX vezére.

Ahogy Muskot ismerjük, sosem a levegőbe beszél, ha őrült ötletekről van szó, a legfrissebb Twitter-bejegyzése szerint pedig nem is kell már sokat várnunk: a Falcon Heavy február hatodikán indulhat az első útjára, írja a Bloomberg.

Az esemény ráadásul teljesen nyilvános lesz, mi több, a NASA a tervek szerint 195 dollárért helyjegyeket is árult a kilövőállomásra, hogy a szerencsések élőben nézhessék az űrtörténet egyik újabb mérföldkövét – a bulihoz pezsgő és egy gravírozott pohár is jár, és percek alatt elkapkodták az összeset. A meghirdetése után ráadásul akkora tumultus alakult ki, hogy egy rövid időre le is állt a Kennedy Space Center honlapja.

Valódi bestia

A Falcon Heavy egyébként az eddigi legnagyobb űrrakéta, amit valaha építettek – mintegy 64 tonna összsúly képes magával vinni alacsony Föld körüli pályára (ilyen magasságban kering a legtöbb műhold, valamint a Nemzetközi Űrállomás is).

Ennél többre csak a Saturn 5 nevű holdrakéta volt képes (ezt használta a NASA az 1969-ben beteljesült Apollo 11-es programnál is), ám az 1973-ban repült utoljára. Ráadásul, míg a kisebb testvére, a Falcon 9-es rakétát 9 darab Merlin-típusú hajtómű lövi fel, addig a Falcon Heavy-n 27 darab (!!!) kapott helyet – ez mintegy 18 747 repülőgép tolóerejének felel meg.

A teljes cikk az privatbankar.hu oldalon olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője