2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

17,5%-os növekedést mutatott az építőipar júliusi termelési értéke

2014-09-15 496

A tavalyi év azonos időszakához mérten lényeges, a szektor egészére nézve 17,5%-os növekedést mutat az építőipar júliusi termelési értéke, így folytatódott a 2012 év eleje óta tartó egyenletes bővülés.

Fix bázison mérve az egyéb építmények építményfőcsoport jelentősen, közel 25%-al meghaladta a 2010-es átlagot, az épületek építése építményfőcsoportban pedig a termelés májusra elérte azt. Azóta azonban utóbbi építményfőcsoportban fix bázison kismértékű visszaesés következett be. Ennek egyik oka lehet, hogy 2014-ben befejeződött, jelentős állami projektek hatása már nem érzékelhető - hívta fel a figyelmet Lipcsei Gábor, az Óbuda Group elnöke a KSH által publikált „Építőipar, 2014. július” gyorstájékoztatójával kapcsolatosan az OGH Hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

A korábban bejelentett állami fejlesztések (pl. sport, oktatás) előkészítés alatt állnak, de a szerződésállományban várhatóan ebben az évben még nem jelentkeznek.

A magánmegrendelések esetében továbbra is az ipari beruházások dominálnak. Ugyan a Mercedes vagy Audi-gyárhoz mérhető, előkészítés alatt álló óriásberuházásról egyelőre nem hallhatunk, de folyamatban van néhány jelentős és számos kisebb léptékű ipari fejlesztés előkészítése és megvalósítása országszerte, részben az iparfejlesztés kormányzati preferenciájának is köszönhetően.

Az egyéb építmények építményfőcsoport szerződésállományának és kibocsátásának elmúlt másfél évét vizsgálva látszik, hogy az építőipar szempontjából meghatározó infrastruktúrafejlesztési projektek területén sikeres volt az uniós források lehívása. A pályázatok elszámolása ugyan még 2015-ben is kitart, ebből fakadóan a termelésben az EU-s támogatások továbbra is meg fognak jelenni. Ugyanakkor az új szerződések volumenének növekedése ebben az építményfőcsoportban is lelassult, amiben a 2014-2020-as ciklus pályázatainak elindulása hozhat változást.

A fenti hatásokból fakadóan 2015 elejére kisebb megtorpanásra is fel kell készülnünk. Ebben az időszakban olyan kis léptékű vállalati vagy lakossági magánberuházások megjelenése biztosíthatna kapaszkodót, mint az energetikai korszerűsítések vagy az otthonteremtés, megfelelő EU-s vagy állami támogatási környezet biztosítása esetén.

(Óbuda Group - OGH)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője