2025. december 2., kedd - Melinda

Archívum

Oroszok vásárolták be magukat a Molba

2009-03-30 428
Hétfő reggel az OMV bejelentette, hogy a Molban meglévő 21,2 százalékos részesedését eladta a negyedik legnagyobb orosz olajcégnek, a Surgutneftegaznak. A vételár 1,4 milliárd euró, ami 19212 forintot jelent részvényenként, szemben a 9940 forintos pénteki záróárral.

Az OMV közleménye szerint az értékesítésre azért került sor, mert a Mol felvásárlását sem az EU, sem a Mol igazgatósága nem támogatta. Emlékeztetőül: az OMV 2007 közepén indított akciót a Mol többségének megszerzéséért, azonban a magyar parlamenti pártok ritka nagy egyetértéssel megszavazták azt a lex Molként elhíresült, rossz nyelvek szerint a Mol és az OTP irodáiban megszövegezett törvényt, amellyel a menedzsment bebetonozta magát.

Jót tesz az árfolyamnak

A Mol részvényesek szempontjából a tranzakció pozitívan értékelhető, hiszen a vételár több mint duplája volt a tőzsdei árnak, így a Portfolio.hu véleménye szerint jelentős árfolyamnövekedés várható a mai napon. A bejelentés után azonban jött a hír, hogy határozatlan ideig felfüggesztették az olajpapír tőzsdei kereskedését.

Azóta azonban újabb hír jelent meg, miszerint 10 órától elindítják a kereskedést, és kereskedési sávot a normál plusz-mínusz 15 százalékrók ma plusz-mínusz 30 százalékra szélesítik. A kereskedés meg is kezdődött, ám gyakorlatilag nyomban felfüggesztették, miután az árfolyam nyomban 15 százalékos erősödésben indult. A felfüggesztésig 360 milió forint értékben kereskedtek ezen a 11 430 forintos szinten az olajtársaság papírjaival.

Az OMV az Európai Bizottság előtt megtámadta a lex Molt, Brüsszel több ponton is kifogást emelt a jogszabállyal szemben, azonban az egyik legutolsó állásfoglalása már a Molnak kedvezett.

Az OMV célja a részvényesi érték maximalizálása a mostani pakettértékesítéssel, így logikus lépésként értékeli az eladást. A Surgutneftegas közleménye szerint az akvizíció fontos lépés a vertikális integráltság felé. A tranzkació tanácsadója a JP Morgan volt.

Putyin a háttérben

A Portfolio.hu az üzlet kapcsán megjegyzi: a Surgutneftegas akvizícióját a Reuters hírügynökség meglepőnek értékeli, a társaságról azonban tudni kell, hogy többségi állami befolyást sejtenek mögötte. Azért csak sejtenek, mert a cég részvényinek 40 százalékáról egyszerûen nem lehet tudni, hogy kinek a kezében van, egyes piaci vélemények szerint a cég 37 százalékát maga Putyin birtokolja.

Ennek fényében nem csoda, hogy a cég nettó készpénzállománya a kapitalizáció (a kapitalizáció az az érték, amire a tőzsdén értékelik az adott céget, vagyis a részvények számának és egy részvény árának a szorzata) 75 százalékát teszi ki (a februári mélypont során a készpénz állomány meghaladta a kapitalizációt). A Surgitneftegast így a legkevésbé transzparens orosz olajcégként tartja számon a piac.

 A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

(Forrás: www.index.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője