...része azonban a struktúra átalakítása helyett infrastrukturális és informatikai fejlesztésekre megy, miközben a külföldi sikerreceptek is azt mutatják, hogy áttörés csak a korszerû tudás megszerzését szolgáló tanárképzés megreformálásától, az oktatás tartalmának megújításától és az ezekkel kapcsolatos kutatások megszervezésétől lenne várható.
Amennyiben a közép-afrikai Csád-tó négyezer évvel időszámításunk előtt hatvan méter mély volt, kétezer évvel később teljesen eliszaposodott, háromezer évvel később viszont vízszintje két méterre emelkedett, akkor milyen mély a tó napjainkban? Így hangzott a tanulói tudásszintet felmérő nemzetközi PISA-teszt (Programme for International Student Assessment) egyik kérdése 2000-ben, az apró betûs részben hozzátéve, hogy a tó vízszintje ma nagyjából ugyanaz, mint időszámításunk után ezerben, ráadásul a feladatot színes diagram is illusztrálta. A felmérésben résztvevő 150 magyar iskola mintegy 5200 diákjának többsége mégsem tudott válaszolni rá.
HÁTRÁNYBAN. Rövid távra visszatekintve valamivel kedvezőbb a kép. „A PISA vizsgálatok az utóbbi években nem romlást, hanem stagnálást jeleznek” – értékeli Magyarország helyezését Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a PISA Igazgató Tanácsának tagja. Szerinte, ha az oktatás fejlesztése a mostani tempóban folytatódik, az eddigiekhez hasonló eredményekre számíthatunk. Csakhogy a relatív pozíciónk ettől még romolhat. „Ha abból indulunk ki, hogy másutt milyen fejlesztési programok indultak el, valószínûsíteni lehet néhány ország kiugrását” – véli Csapó, aki szerint Franciaországban, Dániában, Lengyelországban vagy Németországban ráébredtek arra, hogy az oktatás helyzetét tükröző felmérés milyen versenyképességi mutató, viszonyítási pont lett a fejlett világban. Arról árulkodik ugyanis, hogy a diákok a munkaerőpiac szempontjából mennyire alkalmazható tudást szereznek.
Fotó: Hartyányi Norbert
Ma már ráadásul nemcsak a nyugati világban, de az ázsiai államok zömében is egyre több kormányzati politika épül arra, hogy a gazdasági versenyképességet hosszú távon az oktatás minősége határozza meg, és azok az országok sikeresek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a szektor fejlesztésére. A McKinsey stratégiai tanácsadó cég tavalyi jelentése is azt erősíti meg, hogy a fejlett országok teljesítménye mögött kiemelkedően magas színvonalú oktatási szisztéma áll. A jól teljesítő iskolarendszerek közös jellemzője pedig, hogy a legkiválóbbakat vonzzák a pedagógusi pályára, akiket ennek megfelelően meg is fizetnek, s akik minden gyerekből a lehető legjobb teljesítményt hozzák ki.
A magyar közoktatásban elkezdett átalakítások azonban csak részben követik ezt az utat. Bizonyos eredmények visszaigazolódnak, hiszen nemzetközi összehasonlításban már a stagnáláshoz is jelentős erőfeszítésekre van szükség. A szektorba 2013-ig évi 130 milliárd forint értékû fejlesztés áramlik: javarészt infrastrukturális és informatikai beruházások, döntően uniós forrásból.
Ami a pedagógiai munka reformját illeti, az ugyancsak megkezdődött, ám arról a nyilvánosság alig tud valamit. Legfeljebb számháborúk kapcsán értesülhet róla, mint legutóbb a „nem szakrendszerû oktatás” bevezetésekor. Az idén szeptembertől az általános iskola 5. osztályában (jövőre már a 6.-ban is) az órák 25–50 százalékában a gyerekek nem szaktárgyakat tanulnak, hanem különféle készségeiket erősítik. Még Magyar Bálint minisztersége idején született meg az a határozat, miszerint az alapkészségek (írás, olvasás, szövegértés, számolás) elsajátítása a hazai iskolákban se maradjon abba az alsó tagozaton, ellenkezőleg, az folytatódjon a felsőbb évfolyamokon is – csakúgy, mint általában a világ sikeresen teljesítő oktatási rendszereiben. A pedagógiai módszerrel együtt az ismeretanyag is megújításra szorul: a tananyag reprodukálása helyett a tanároknak a tudás alkalmazását kell megtanítaniuk. Az új oktatási programcsomagok már ennek jegyében készültek. Kísérleti kipróbálásuk meg is kezdődött: 2013-ig azokat valamennyi iskolában alkalmazzák felmenő rendszerben (azaz évente növekvő számban); az eredmény 8–10 év elteltével lesz mérhető. Az oktatáspolitikai vezetők mindezt úgy értékelik, hogy megkezdődött a minőségi munka feltételeinek a megteremtése (az intézkedések mellé rendelt forrásokat lásd külön).
A legfontosabb kérdésre azonban nincs megnyugtató válasz: kik fogják majd elvégezni a minőségi munkát? A tudástársadalom építése az óvodákban, iskolákban kezdődik – magas színvonalú, a pályára alkalmas, a legmodernebb pedagógiai módszereket alkalmazó tanárokra lenne szükség. Ennek feltétele a minőségi szelekció, a kellő fizetés – hogy valóban a legkiválóbbakat vonzza a pedagógusi pálya –, s a magas társadalmi presztízs. Ma Magyarországon mindhárom hiánycikk.
ELLENÁLL A SZAKMA. Az önkormányzati iskolarendszerben a költségvetés közel tízezer tanintézményt finanszíroz. A társadalmi vita középpontjában azonban nem az áll, hogy a munkaerőpiac igényeihez kellene igazítani a struktúrát és a pedagóguslétszámot. E helyett a kistelepülések iskoláinak megmentése, a szakmai szervezetek elbocsátások miatti tiltakozó akciói kötik le a közfigyelmet. Való igaz, az elmúlt két évben háromszáz iskola zárta be a kapuit, nyolcszázat érintettek az összevonások, s a folyamat még nem fejeződött be. A kötelező óraszámemelés, a finanszírozás és a gyereklétszám csökkenése miatt országosan 8 ezer pedagógus veszítette el állását. „Manapság összevonják az óvodát a gépipari szakközépiskolával, a bölcsődét a lóistállóval, az iskolai konyhákat a szeméttelepekkel, az uszodát a könyvtárral, és előbb-utóbb mindegyiket a halottasházzal” – érzékelteti internetes naplójában a szakma hangulatát egy szaktekintélynek örvendő, 51 éves matematika-magyar szakos tanár.
Ami az ő jövedelmét illeti, nettó 180 ezer forintos fizetése valamivel felette van ugyan a hazai tanárok 169 ezer forintos átlagának, ám igazán komoly anyagi megbecsülésről nem beszélhet, hiszen az utóbbi összeg az országos átlagfizetés alig 88 százaléka. Ezzel Európában nálunk a legalacsonyabb a tanárok bére, az OECD-átlag felét sem éri el. Igaz ugyan, hogy 2009-től emelkedik a pályakezdők bére (az egyetemet végezetteké bruttó 30–40 ezer, a főiskolai diplomával rendelkezőké bruttó 20 ezer forinttal, s pótlék jár a minőségi munkáért), ám ez még aligha indít el bármiféle minőségi szelekciót, a jelenlegi struktúrában csupán a költségvetési kiadásokat növeli.
A hazai oktatás számokban
1 millió 363 ezer diák kezdte el a 2008–2009-es tanévet; az általános iskolákban a tavalyi 809 ezerrel szemben 795 ezer diák tanul az idén, de csökkent a létszám a gimnáziumokban, szakközépiskolákban, szakiskolákban is.
170 ezer pedagógus dolgozik ma Magyarországon az oktatási intézményekben.
3841 dollárt költünk egy tanulóra az alapfokú oktatásban (az OECD-átlag 5832 dollár); a magyar oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya több mint egy százalékponttal marad el az OECD 6,5 százalékos átlagától.
300 milliárdos infrastruktúra-fejlesztés, iskola felújítás valósulhat meg 2013-ig; e keretből az elmúlt hetekben mintegy 80 milliárd forintot osztottak szét, így 500 tanintézmény szépülhet meg.
65 milliárd forintnyi IT-fejlesztés várható 2013-ig, a XXI. század iskolaprogramjának keretében; minden második tanteremben lesz interaktív tábla, kivetítő és számítógép.
70–75 ezer tanár juthat laptophoz kedvezményesen a következő időszakban; ugyanezt 80–100 ezer diák számára is lehetővé teszik.
94 milliárdot szánnak tartalmi megújításra az oktatásban uniós forrásokból; folytatódik a kompetencia-alapú programcsomagok elterjesztése; jelenleg 39 oktatócsomag készül, s 6,3 ezer pedagógus vesz részt továbbképzésen; 2013-ig 50 ezer tanár továbbképzését tervezik.
57,6 százalék tanul angolul a középiskolások közül; ez az arány az EU-n belül a legalacsonyabbnak számít; az EU-25-ök átlaga a 2004-es bővítés idején 90,5 százalék volt, de a ráta több tagországban is közelít a 100 százalékhoz.
A tanárok alacsony színvonalú, tömeges képzése is hozzájárul a források elaprózódásához. A pálya presztízse rendkívül alacsony, amit jól mutat, hogy a fizika, matematika, kémia tanárszakokon az idén is a minimális szinten húzták meg a ponthatárokat. Arató Gergely, a szaktárca államtitkára elismeri, hogy „a tanárképzésbe elementárisan bele kell nyúlni”, ám úgy véli, ez már meg is történt, „úgy hívják: bolognai rendszer”. E szerint a minőséget az garantálná, hogy öt évessé válik a tanárképzés, s kiegészül fél év gyakorlati idővel. Csak hát Kárpáti Andrea oktatáskutató az idén megjelent oktatási Zöld könyvben arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlett országokban egyetemeken, tudás-gazdag továbbképző centrumokban folyik a pedagógusok képzése, nálunk viszont szétaprózva, változó színvonalon, 33 különböző helyen.
(Forrás: www.fn.hu)
