Szlovákia elzúg mellettünk, jövőre bevezetheti az eurót, nem véletlen, hogy itthon egyre gyakrabban példálóznak északi szomszédunkkal. Az ottani változásokról és a hazai lehetőségről kérdezte az mfor.hu Győrffy Dórát, a Debreceni Egyetem Közgazdasági Karának adjunktusát, aki nem mellesleg a......Pekingben résztvevő olimpiai csapat tagja, magasugrásban fogja színeinket képviselni.
- Szlovákia szinte teljesen váratlanul került az élre a térségben, és senki nem érti, miért növekszik a GDP-jük tíz százalékkal. Holott a 90-es években sereghajtók voltak régióban.
- Talán éppen azért sikerült váltaniuk, mert nagyon le voltak maradva. Meciar a '90-es évek elején olyan gazdaságpolitikát folytatott, amelyben jóformán minden rossz volt. Az akkori kormány az átmenetet igyekezett puhítani olyan megoldásokkal, mint például kedvező hitelfeltételek biztosítása a vállalatok számára, a külföldiek kizárása a privatizációból vagy a jóléti transzferek növelése. Ezek azonban csupán késleltették a szükséges szerkezetváltást, és a szlovák gazdaság teljesen lemaradt. Megérett tehát a helyzet a határozott változásokra.
- Milyen reformlépéseket vezettek be az északi szomszédunknál?
- A reformok irányelve az volt, hogy "megéri dolgozni, és nem éri meg adót csalni". Ennek keretében bevezették az egykulcsos adót, szigorú szabályokat hoztak a költségvetési gazdálkodás terén, illetve rugalmasabbá tették a munkaerőpiacot. Pozsonyban a liberális kormányon belül is nagyon komoly viták voltak a tandíjról, amit végül nem vezettek be.
Tehát Meciár után 98-ban kezdődött egy liberális fordulat, ami végül a jelenlegi helyzetet eredményezte. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a nálunk jelenleg liberálisnak nevezett irányvonal igazából nem az.
- Nálunk ma már minden összekuszálódott, valami mást neveznek liberalizmusnak?
- Sokak szerint az a baj, hogy korábban külföldi kézbe adták a magyar vállalatokat. Félő, hogyha ez a nézetrendszer uralkodóvá válik, szinte lehetetlen lesz, hogy valódi reformokat vezessünk be. Kommunikációs szinten azt halljuk, hogy a Gyurcsány-kormány reformokat vezetett be, holott ez nincs így.
Az államháztartás egészét érintő reformok nem történtek meg, változatlanul rendkívül bonyolult az adórendszer, illetve a szociális transzferek miatt csekély az ösztönzés a munkavállalásra. Kialakult egy ördögi kör az alacsony foglalkoztatás, az alacsony növekedés illetve a költségvetési problémák között, melynek megtörésére eddig nagyon kevés erőfeszítést tettek.
Nem szabad tehát a felelősséget a külföldre hárítani, hiszen a környező országok ugyanilyen feltételek mellett jól boldogulnak. A fő probléma a hazai gazdaságpolitika és a valódi reformok elmaradása.
- Még ma is vita tárgya, hogy az Orbán-kormány vagy a Medggyessy-kormány tért le a kiegyensúlyozott növekedési pályáról.
- A bérek 2000-ben nőttek először gyorsabban mint a termelékenység, tehát ekkor már elkezdődött az a folyamat, aminek ma látjuk a következményeit. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a költségvetési egyensúlytalanságok csak 2002-től kezdve lettek drámaiak, 1998 és 2002 között a makrogazdasági adatok kedvezőek voltak.
- Mi történt nálunk 2002-ben? Miért következett be ez a gyökeres gazdaságpolitikai fordulat?
- A 2002-es választást a politikai osztály alapvetően az uniós forrásokhoz való hozzáférés miatt tartotta sorsdöntőnek. Emiatt akkor úgy tûnt, élet-halál kérdéssé vált, ki kerül hatalomra. Azt gondolták, hogy a győztes élvezni fogja ennek előnyeit, és nagyon sokáig megőrzi majd a többségét.
Másrészt közrejátszott ebben az is, hogy Magyarországon nagyon erős a fiskális illúzió. Az állampolgárok nincsenek tisztában az állami szolgáltatások költségével, illetve nem érzékelik a költségvetési deficit problémáját.
Jellemző adat, hogy a 2006-os választások két fordulója között végzett közvélemény kutatások szerint a kormánypárti szavazók csak 18 százaléka gondolta úgy, hogy a deficit nagy probléma. Továbbá a politikai osztály teljesen hiteltelen nálunk, ezért csak a rövidtávú ígéreteit hiszik el. Ha adnak minden nyugdíjasnak 19 ezer forintot, azt mindenki elhiszi, a hosszútávú ígéretek senkit sem érdekelnek. Így mindkét oldal komoly késztetést érez a populizmusra. Ez megfigyelhető volt 2002-ben, amikor az MSZP nyert és be is tartotta ígéreteit.
Szlovákiában ekkoriban éppen egy ellenkező irányú fordulat következett be. Mire jöttek rá az ottani választók?
- '98-ban stagnált a gazdaság, magas volt a munkanélküliség, és nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetési hiány magas szintje se tartható tovább. A bankokba felgyülemlettek a rossz adósságok, amelyet csak tetézett az ország nemzetközi kiközösítettsége. Úgy tûnt, hogy Szlovákia nem csatlakozhat az Unióhoz.
A Druzinda vezette Meciar-ellenes koalíció azonban kibékült a nemzetközi közösséggel, stabilizálta a költségvetést és támogatta a külföldi mûködő tőke beáramlását. A következő választásokon Dzurinda már egy ideológiailag koherens, jobb-közép koalíciót tudott alakítani, mely elkötelezett volt a reformok mellett. Ezek legfontosabb elemei az államháztartás rendbetételét célozták, költségvetési szabályok, az egykulcsos adó bevezetése és a szociális transzferek csökkentése révén. Nálunk mindebből semmi nem látszik, csupán a reform fogalmát járatjuk le, amennyiben az elmúlt két év intézkedéseit annak tekintjük.
- A szlovákokhoz ömlik a külföldi tőke, hozzánk meg csak csordogál. Mit gondol, miért?
- Ez is azért van, mert a reformoknak köszönhetően Szlovákiában stabil és kiszámítható az üzleti környezet, míg nálunk a magas, folyamatosan változó adók és az ezzel járó adminisztráció rendkívül kedvezőtlen feltételeket teremtenek a beruházásokhoz. Továbbá Szlovákiában nagyon rugalmas a munkaerőpiac, az emberek ösztönözve vannak a munkavállalásra - részben az alacsony adókulcs, részben a szociális transzferek csökkentése révén.
- Mennyi náluk az adókulcs, és pontosan hogyan kell érteni?
- Jelenleg 19 százalékos az adókulcs, ennyi az szja, az áfa és a társasági adó. Lényeges elem, hogy minden jövedelmet annak forrásától függetlenül egyformán terhelnek, az adóterhek pedig eltolódtak a közvetlen adóktól a közvetett, fogyasztást terhelő adók felé. A pragmatikus cél az volt, hogy visszaszorítsák az adóelkerülést. Ezt részben az alacsony kulcs, részben az adórendszer leegyszerûsítése révén sikerült elérni.
