2026. január 14., szerda - Bódog

Archívum

Eltûntek Magyarországról az offshore cégek

2007-10-27 433

Lényegében eltûntek Magyarországról az offshore cégek, miután tavaly megszûntek a nekik szánt kedvezmények. Az utolsó években pár száz darabra zsugorodott a társaságok száma, de a kormány időközben a holdingok számára alakít ki paradicsomi körülményeket - írja a Napi Gazdaság.

A hazai offshore cégek elvirágzása 2002-ben kezdődött, amikor a jogszabály megtiltotta újabbak alapítását. Persze akkoriban sem volt sok - a becslések szerint hozzávetőleg ezer. Közülük az adóhatóság adatai szerint 2002-ben több mint 560 adott bevallást, a következő években ez a szám folyamatosan csökkent, 2005-ben már nem érte el az ötszázat.

A legnagyobb ritkítást az offshore státus megszüntetése okozta tavaly. A kedvezményes, négyszázalékos adókulcs helyett az offshore-oknak is a normál, 16 százalékos adókulcs szerint kellett adózniuk - persze egy kis kedvezménnyel. Ennek értelmében a jogdíjak és a csoporton belüli kamatbevételek ötven százalékával csökkenthették az adóalapot, ami esetükben praktikusan azt jelentette, hogy nyolcszázalékos adót kellett fizetniük.

Ez azonban már jellemzően elfogadhatatlanul magas terhet jelentett a vállalkozásoknak. A hazai offshore társaságok jelentős része végelszámolt vagy külföldi fióktelepet alapított, és így máshol fizeti meg a társasági adót - mondta Mlinárik Tamás, a KPMG szenior adómenedzsere.

(Forrás: www.VG.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője