2025. augusztus 17., vasárnap - Jácint

Archívum

Százötven év után hazatér a Néprajzi Múzeum

2022-03-17 1352

Március végén, alapításának 150. évfordulóján nagyszabású kiállításokkal nyitja meg a kapuit Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye, a Néprajzi Múzeum.

Hosszas vándorlása után először költözhet saját igényei szerint kialakított épületbe a Néprajzi Múzeum. Köztudott, az építési munkálatok kezdetéig az Ötvenhatosok terén egy több mint ezer autót befogadó, részben lebetonozott, részben kockakővel burkolt parkoló állt, amelynek helyére a Néprajzi Múzeum új épületét álmodták meg.

A Liget Budapest projekt részeként megvalósuló beruházás lehetővé tette, hogy a múzeum több mint 250 ezer darabos gyűjteménye – amely évtizedekig a Kossuth téren lévő Igazságügyi Palota gyönyörű, bár kiállítási célokra alkalmatlan épületében kapott helyett – végre méltó körülmények közé kerüljön.

A múzeum ugyanakkor mondhatni hazatér a Városligetbe, hiszen a nagyközönség számára 1896-ban itt, a millenniumi kiállítás néprajzi falujában mutatkozott be először, majd hosszú évekig a Városligetben álló nagy Iparcsarnok adott teret a néprajzi gyűjteménynek.

A Világ legjobb középülete díjjal és a World’s Best Architecture különdíjával kitüntetett épület alapterülete 33 ezer négyzetméter, két szint a föld alatt, a földszinttel együtt pedig három szint a felszínen húzódik. A nagy tereknek köszönhetően az Igazságügyi Palota bemutatóhelyeihez képest háromszor több, összességében csaknem hétezer négyzetméteres alapterület áll a múzeum szakembereinek a rendelkezésre, ezáltal pedig a gyűjtemény sokkal nagyobb része válik fizikailag is megismerhetővé.

Nagyszabású kiállításokkal indítanak

A nyitás időpontjára az új Néprajzi Múzeum Megérkeztünk címmel több mint ezer négyzetméteren látványos időszaki kiállítással várja a látogatókat, amely a gyűjtemény legjelesebb, emblematikus tárgyaiból mutat be egy különleges válogatást. Ugyancsak az épülettel egy időben nyílik meg több mint félezer négyzetméteren az interaktív és látványos Zoom tér is, ahol egyebek mellett a világon fellelhető legrégebbi, 1673-as székelykapu, egy fatörzsből faragott, hétméteres bödönhajó, valamint az Ősrobbanás elnevezésű monumentális vitrin lesz megtekinthető. Ezek mellett pedig különleges látványt fog nyújtani az épület főlépcsője mellett a negyven méter hosszan elhelyezkedő, mintegy háromezer felvonultató Kerámiatér is.

Az intézmény megnyitását követően két lépcsőben, külön-külön attrakcióként fog megnyílni az ifjúsági kiállítás és a gyűjteményi állandó tárlat is. Az idén ősszel megnyíló gyűjteményi kiállítás az intézmény 150 éves gazdag, sokrétű gyűjteményére épülő, több mint háromezer műtárgyat, fotót, kéziratot, zenei anyagot felvonultatva a Néprajzi Múzeum izgalmas történetét mutatja be, történeteket mesél tárgyak és emberek, helyek és életvilágok, kutatók és terepek, gyűjtők és múzeum kapcsolatáról. Szintén ősszel nyílik meg az ifjúsági kiállítás is, ahol emberek és tárgyak történetein keresztül a látogatók felfedezhetik, hogy az olyan alapszükségletekre, mint az alvás, az evés, a játék és a munka, a történetmondás vagy a zenélés milyen különböző kulturális válaszokat adnak a világ különböző részein élt vagy élő embertársaik.

| Forrás: magyarnemzet.hu - Borítókép: Városliget Zrt.

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

More details
Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője