„Az idén megalakuló Magyar Sport Üzleti Szövetség létrejöttének szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint a múlthéten kikerült olimpiai díjazás módosítása körüli félreértések és a szakmaiság hiányában érzelmi alapú, pro és kontra megközelítések. Ugyanis ebben a kérdésben nem lehet önmagában, a sportgazdaság hazai állapotától elvonatkoztatva, annak ismeretének hiányában véleményt alkotni. Persze első hallásra – és talán másodikra is – az 50 millió forintos díjazás nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is magas főleg, ha együtt vizsgáljuk, szerencsés esetben ennek az összegnek akár a többszörösét is kiadó, olimpiai életjáradékkal” – indul a MASÜSZ közleménye.
De véleményük szerint az igazi kérdés nem az, hogy sok vagy kevés az 50 millió forint egy olimpiai aranyért, hanem az, hogy ezt a cechet az államnak és közvetve az adófizetőknek kell-e finanszírozni, vagy pedig a sportolónak saját magának és/vagy a menedzsmentjének kellene ezt a pénzt előteremteni a piaci vállalatoktól, szponzoráció és más kereskedelmi együttműködések keretében. Ahhoz, hogy erre válaszolni lehessen érdemes megnézni az olimpiai díjazások és az országok egy főre jutó GDP-je közötti összefüggést, mondjuk a 2016-os riói olimpia esetében.
A táblát böngészve jól látható az erős, fordított irányú korreláció a mutatók között, azaz egy országban minél alacsonyabb az egy főre jutó GDP, annál magasabb az olimpiai aranyért járó állami díjazás. Ennek értelmezése, okai a MASÜSZ szerint egy külön elemzést megérnének, a servezet most egy lehetséges aspektusára szeretne rávilágítani, ami pedig az, hogy azokban az országokban, ahol a sportgazdaság fejlett, a sport piaci, üzleti megközelítése mind a vállalatok, mind a sportolók, sportegyesületek és sportszövetségek szintjén erős, ott az állami szerepvállalás alacsonyabb lehet, egyszerűen azért, mert a piac – csúnya szóval – eltartja és honorálja sportolóik sikereit.
Azokban az országokban, ahol a szereplők nem tudnak megfelelően kommunikálni egymással, nincsenek megfelelő piaci benchmarkok, bejáratott üzleti modellek és ezt facilitáló szakmai szervezetek, ott kényszerűen nagyobb az állami szerepvállalás. Ebben a helyzetben Magyarországon „szükség van sportolók felkészítésére, hogy megállják helyüket a kommunikációban, márkaépítésben, önmaguk és a sportsikereik piaci monetizálásában. Elengedhetetlen a piaci vállalatok bevonódásának segítése a sport finanszírozásába, és azoknak a sportvezetőknek a támogatása, akik a klubjuk, szövetségük működtetésébe ilyen külső források megjelenését szeretnék elérni” – írják.
A MASÜSZ, mint sportüzleti szakmai szervezet azt tűzte ki célul, hogy „felkarolja és segítse a sport minden szereplőjét, a sportlétesítmények üzemeltetőitől a sportolón keresztül a hirdetőkig, azzal, hogy minden érintett bevonásával megteremti a szakmai sztenderdeket, és igazodási pontot szolgáltat nemcsak a sportolók képzésében, de a sportvezetők, sportszövetségek és a hirdetők útkeresésében, hogy a sportszakmai aspektusok mellett kialakulhassanak a minden fél számára előnyös üzleti lehetőségek, végső soron idővel lehetővé téve az állami szerepvállalás csökkentését a sportban”. Uganis szerintük megfelelő sportolói márkával és kommunikációval ez a pénz reálisan megkereshető ma Magyarországon üzleti alapon is egy olimpiai bajnok sportolónak.
