Friss hírek

24 órás hackerverseny lesz az ELTE-n

Hírfigyelő 09-11-26 1806
Idén harmadszor rendezi meg a kancellar.hu és az ELTE a 24 órás IT Coding Contest nevû informatikai biztonsági versenyt, amelyre felsőoktatási hallgatók vagy nappali OKJ-s képzésen résztvevő diákokból álló kétfős csapatok jelentkezhetnek. A fődíj egymillió forint.

A hackerverseny célja, hogy a résztvevőket megismertesse az IT-biztonság olyan problémáival, kihívásaival és technikáival, amelyekkel nap mint nap találkozhatnak, mint egyszerû felhasználók. Azonban programozókról lévén szó, igazán az a hasznos, ha megismerkednek ezen feladatok "másik oldalával" is, s belelátnak abba, hogyan is kell ezeket megvalósítani a gyakorlatban.

A korábbi versenyeken igen sokféle feladattal találták szembe magukat a hallgatók, kellett írniuk anonimitást biztosító segédprogramot, direkt elrejtett hibát megtalálniuk és kihasználniuk egy programban, napjaink legnépszerûbb titkosító algoritmusával kapcsolatos számításokat végezniük és egységes biztonsági felületet készíteniük egy teoretikus projekthez. A tavalyi versenyfeladatok elérhetők a rendezvény weboldalán, ahol egyébként jelentkezni is lehet a megmérettetésre.

Az idei versenyen a csapatoknak ismét három feladatot kell majd megoldaniuk az informatikai biztonság gyakran használt területeiről. A jelentkezőknek olyan széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, amelyek a biztonsági programozás mellett a hacker technikákat is érintik. A szervezők azt ígérik, a feladatok idén is izgalmasak és életszerûek lesznek, hogy a versenyzők élvezzék és kihívásként éljék meg őket. A kétfős csoportoknak egy teljes nap áll rendelkezésükre a feladatok megoldására. A helyszínt el lehet hagyni a 24 óra alatt és bármilyen segédeszköz használható.

A nyertes csapat egymillió forintot vihet haza és tagjait a kancellar.hu 30 napos próbaidőre várja, amelyen ha jól teljesítenek, fél éves gyakornoki programot ajánl. A második és harmadik helyezett ezúttal pénzjutalmat nem kap, de a 30 napos próbaidőre őket is várják.

 

(Forrás: www.hwsw.hu)

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó