Friss hírek

Önkormányzati ingatlanpanama miatt nyomoznak Kőszegen

Hírfigyelő 09-06-16 718
Hûtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság több kőszegi önkormányzati ingatlan eladása miatt - erősítette meg a Népszabadság hírét a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rendőrségi vizsgálat egy közérdekû bejelentés alapján indult, de Szalai Ferenc alezredes nem kívánt további részleteket közölni az ügyről.

A bejelentést az Alpokalja Zöldek közhasznú egyesület nevében a szervezet elnöke tette. Ifjabb Kondics Imre elmondta: szerintük a városfejlesztési, vagyonügyi és környezetvédelmi bizottság korábbi fideszes elnöke gyanús körülmények között szerzett meg több önkormányzati ingatlant, önmaga, családtagjai és rokonai részére.

Az MTI megpróbálta az érintettet is megkérdezni a gyanúsításról, de a képviselőt nem sikerült elérni.

Huber László, Kőszeg polgármestere azt mondta: a rendőrség hivatalosan értesítette a nyomozásról, de a vizsgálat befejezéséig nem kíván nyilatkozni. Annyit elmondott, hogy megszigorították az önkormányzati ingatlanok értékesítését szabályzó rendeletet.

A városfejlesztési bizottság csak előzetes értékbecslés alapján dönthet ötmillió forintos értékhatárig. Magasabb összeg fölött két értékbecslés szükséges. A szabályok szerint legalább egy év bérleti jogviszonnyal kell rendelkeznie annak, aki részletfizetési kedvezménnyel kívánja megvásárolni az ingatlant - mondta el.

 

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó