2025. július 11., péntek - Nóra, Lili
A SPAR Magyarország hosszú évek óta törekszik arra, hogy mind kereskedelmi működése, mind gyártási folyamatai során minél kevésbé terhelje a környezetet, megóvja munkatársai és vevői
Speciális módszer segíthet egy nyelv elsajátításában.Nem mindennapi módszerrel dolgozik nyelviskolájában Tóth Alexandra, aki az agyi működésekkel kapcsolatos kutatásokra építette fel egyedülálló nyelvtanulási módszerét. A speciális
Az üzbég Qanot Sharq Airlines 1998-ban kezdte meg működését az ország első magántulajdonú légitársaságaként, 2012-ben történt leállása előtt utas- és áruszállító járatokat üzemeltetett Boeing 757-es
A versenyhétvége négy napja alatt 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren
Hiába nézünk szinte mindent a monitor előtt, a papír alapú dokumentálás és iratkezelés továbbra is erősen a mindennapjaink része. A hagyományos, ózont termelő nyomtatók ugyanakkor
A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít…
Július 19-én jön az V. Kéklámpás Találkozó…
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül…