2025. július 11., péntek - Nóra, Lili
Míg évtizedekkel ezelőtt leginkább a késő tavasztól kora őszig tartó időszak számított allergiaszezonnak, az átlagos hőmérsékletek folyamatos emelkedésének hatására ez az intervallum elképesztő mértékben kiszélesedett.
Több mint harminc év telt el a rendszerváltás óta és az akkori „vállalkozói boom” során keletkezett cégek alapítói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Ezek a
A nyitóhétvége alatt bárki próbára teheti a szerencséjét is. Az egyéb ajándékok mellett a legszerencsésebbek 10 000 vagy 100 000 forint értékű ajándékkártyákat, de akár
Már az évtized vége előtt elkészülhet a világ legnagyobb favárosa, amit Svédországban fővárosában, Stockholmban terveznek megvalósítani. A projekt előremutató lehet az ingatlanipar szén-dioxid-kibocsátása szempontjából, miközben
Azt már tudni lehetett, hogy csak a kistelepüléseken marad a kedvezmény, de van szigorítás, ami csak a rendeletből derült ki. Június 22-én jelentette be Kormányinfón
Az MBH Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásában megkérdezettek negyede készül új ingatlanba költözni a következő egy-két évben, és a költözés okai között már előkelő helyen
A kormány július 15-től könnyít a pályázati elszámolások adminisztrációján. Ugyanakkor a lazább szabályok nagyobb teret adhatnak kevesebb tapasztalattal rendelkező, kevésbé szabályszerűen működő kivitelező cégeknek is,
2025-ben is vár mindenkit Magyarország egyik legnagyobb…
A közép- és kelet-európai ipari és logisztikai…
A Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb és legnívósabb kulturális…