2025. július 11., péntek - Nóra, Lili

Szabadidő, életmód

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

157

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.

Nem véletlen, hogy 1991-ben a visegrádi királyi palota falai között írták alá a Visegrádi Egyezményt, mely jelenleg V4 elnevezéssel segíti a közép-európai országok együttműködését. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja, mely a Kárpát-medencei térségen kívül Európa tíz országából fogad kiváló hagyományőrző csoportokat.

Velük együtt közel ezer kosztümös szereplő érkezik minden év július második hétvégéjén Visegrádra, hogy méltóképpen idézhessük fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét. Három napon keresztül várjuk látogatóinkat programjainkra, melyek négy helyszínen – a Lovagi torna pályán, a Királyi palotában, a Parkszínpadon és a Salamon-toronyban reggeltől a késő esti órákig zajlanak.

https://palotajatekok.hu/

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője