2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Üzleti hírszerzés - kedd, 18 április 2023

A CBRE szakértői szerint az új munkahelyi stratégia kialakítása esetén mérlegelni kell, hogy elsődlegesen hol végzik a munkát, ehhez milyen irodai tér szükséges és milyen

A jelenlegi gyorsan változó gazdasági helyzetben fontos, hogy a bérbeadók bérleti szerződéseiket különös körültekintéssel kössék meg, ugyanis az erős inflációs nyomás eredményeképpen egyre nagyobb szükség

Egy évtizede nem volt példa rá, hogy ilyen kevés adásvétel legyen a hazai ingatlanpiacon. Az idei első negyedévben nagyjából 20 ezer ingatlan cserélt gazdát, ennél

Februárban éves alapon 11,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés. A visszaesést a rendelésállomány drasztikus csökkenése okozta – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke.

Az építési beruházások visszaszorultak, a szolgáltatásmegrendelések pedig nőttek. A trend a háborús helyzet okozta magas alapanyag- és energiaár miatt változott meg – mondta el a

Éves alapon 4,6 százalékkal csökkent az ipari termelés idén februárban. Habár a feldolgozóipari alágak többségében csökkenés figyelhető meg, a legnagyobb súlyú járműgyártásban 7,5 százalékkal nőtt

Az internetes vásárlások volumencsökkenése Európában és Magyarországon is rontotta a csomagszállító vállalatok forgalmát 2022-ben. A DPD-csoport az európai piacon tavaly és az előző évben is

Sok ingatlanvásárlóra igaz, hogy nem tudják pontosan, melyek a meghatározó tényezők egy megvásárolni kívánt ingatlannál, illetve azt sem feltétlenül tisztázták magukban, hogy mi a fontos

Hiánypótló kezdeményezés indult tavaly: az Év Masszőre Díj! A szervezők ezzel szerették volna elismerni a masszőrök munkáját, akik noha komoly eredményeket érnek el pácienseiknél egészségügyi

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details