2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés - hétfő, 04 július 2022

Ha a régi rendszer nem működik, újat kell kialakítaniSzinte közhelynek számít, hogy akkor lehetünk sikeresek a magánéletben és a munkában egyaránt, ha a két terület

50 évvel ezelőtt, 25 évesen nyitotta meg drogériáját, a „Kozmetikai cikkek piacát” Dirk Rossmann, Hannoverben. Ez volt az első önkiszolgáló drogéria Németországban, így őt azóta

Alig pár napja írtunk arról, hogy az egyik legnagyobb kriptobefektetési alap, a Three Arrows Capital (3AC) azt vizsgálta, hogyan tudná átvészelni a mostani medvepiaci helyzetet.

Ha valakinek szüksége lenne nagyjából 2750 hektoliter, mezőgazdasági eredetű finomszeszből fermentációval előállított ecetre, akkor az Elektronikus Értékesítési Rendszer felületén jelen állás szerint hétmillió forintért beszerezheti.

A pandémia kitörése óta Magyarország először szervezett nagyszabású B2B rendezvényt Szöulban, a V4 csoport soros elnökségi évének záróakkordjaként. A rendezvény fő célja a V4 országok

A 140 vitorláshajónak otthont adó Kékszalag Port a Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat beruházásában valósult meg.

Felmérték, mennyire felkészültek a város turisztikai szolgáltatói a jövő évi eseménysorozatra, és komplex programmal segítik, hogy hosszú távon is vonzó úticél legyen Veszprém. 

Idősebb generáció és méregdrága luxusutak – eddig ez juthatott eszünkbe a hajós körutazásokról. A Start it @K&H inkubátorban fejlődő CLICKnCRUISE magyar startup azonban gyökeresen felforgatja

A megváltozott gazdasági viszonyok miatt naprakész, hatékony, az ágazat jövőjét meghatározó válaszokra, összefogásra van szükség – indokolta az átfogó reformprogram megalkotását Krivács András, a Magyar

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője