2025. március 27., csütörtök - Hajnalka

Versenypiaci hírek

Egy 34 méteres jacht és több ezer hektó ecet maradt a magyar ásványvízkirály birodalmából

2022-07-04 933

Ha valakinek szüksége lenne nagyjából 2750 hektoliter, mezőgazdasági eredetű finomszeszből fermentációval előállított ecetre, akkor az Elektronikus Értékesítési Rendszer felületén jelen állás szerint hétmillió forintért beszerezheti. A napokban árverésre bocsátott folyadék az ország egykori legnagyobb ásványvízgyártója, a szebb napokat látott Aquarius-Aqua egyik utolsó vagyontárgya. Az egykor csak ásványvízkirályként emlegetett P. Tamás birodalmából ezen kívül minden bizonnyal már csak egy jacht maradt, az albertirsai gyárban pedig már egy éve Mészáros Lőrinc cége palackozza az ásványvizet.

Áfacsalás, állami felszámolás, Lorenzo

Tavaly ötrészes cikksorozatban mutattuk be, hogyan dőlt be az ország egyik legnagyobb – kétes üzleti ügyletekbe keveredő – ásványvizes cége, miként került ezt követően némi hátszéllel, áron alul Mészáros Lőrinc tulajdonába, és mit kezdhet vele a felcsúti milliárdos.

A sztori lényege röviden annyi, hogy a rendkívül kiélezett piaci versenyben, ahol gyakran fillérek döntöttek arról, mely cég szállíthat ásványvizet a vezető kiskereskedelmi láncoknak, az Aquarius-Aqua nagyon furcsa lépéssel próbálta javítani az eredményességét. A cég egyik évről a másikra jelentősen felpörgette az exportját, de nem ásványvizet vagy üdítőt értékesített külföldön, hanem főleg étolajat és cukrot. Ezek pedig tipikusan azok a termékek, amelyek exportjával ebben az időszakban nagy összegű áfacsalásokat követtek el Magyarországon, kihasználva az uniós államok áfája közötti különbséget, illetve, hogy a tagállamok közötti kereskedelemben az eladónak nem kell felszámítania az áfát.

A furcsa ügyletek a NAV érdekődését is felkeltették,

a vizsgálódásból pedig nyomozás, majd letartóztatás és vádemelés lett.

Az adóhatóság csak a 2012 és 2016 közötti időszakra több mint 3 milliárd forintnyi adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot állapított meg az ekkor már amúgy is megroggyant cégnél. A társaság ezt már nem tudta kezelni, és csődvédelembe menekült. A csődből hamar felszámolás lett, sőt, a kormány valamiért úgy látta helyesnek, ha stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdasági szervezetté nyilvánítja az Aquarius-Aquát, amely így az állami felszámoló cég gyámsága alá került.

A vállalat iránt több piaci érdeklődő is volt, de ezek szinte azonnal kikoptak, amikor feltűnt a színen Mészáros Lőrinc.

Ám ha nem koptak volna ki, az albertirsai gyár akkor is minden bizonnyal az ország leggazdagabb emberéhez kerül. Az államilag felügyelt felszámolás ugyanis bár teljesen jogszerűen zajlott, valahogy mégis úgy alakult, hogy a végére más nem is vehette volna meg az Aquarius-Aqua eszközeit, mint Mészáros Lőrinc. Ráadásul – ahogy bemutattuk – kifejezetten kedvező áron.

A teljes cikk: Egy 34 méteres jacht és több ezer hektó ecet maradt a magyar ásványvízkirály birodalmából

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hogy látja kormány a hazai építőipart?

Hogy látja kormány a hazai építőipart?

More details
KKV Summit, 2025. május 7.

KKV Summit, 2025. május 7.

More details
Digitális tudatosság játékosan

Digitális tudatosság játékosan

More details
DNS error: 7 millió ember genetikai adatai szivárogtak ki

DNS error: 7 millió ember genetikai adatai szivárogtak ki

More details
Egészségesebb, termelékenyebb a munkaerő hibrid munkavégzéssel

Egészségesebb, termelékenyebb a munkaerő hibrid munkavégzéssel

More details
A marketingmunka hatékonysága és az MI

A marketingmunka hatékonysága és az MI

More details
Válaszúthoz érkezett a PR iparág

Válaszúthoz érkezett a PR iparág

More details
Indulhat a parkfejlesztés?  GIPZ helyett jön a GIPE besorolás!

Indulhat a parkfejlesztés? GIPZ helyett jön a GIPE besorolás!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője