2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Az orosz-ukrán háború időszakor keresletet generál, a pandémia okozta mélyrepülés, majd a hosszú stagnálás után már érezhető a kereslet élénkülése a bérleti piacon. A piac
Méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után hétfőn elhunyt Darida Pál, a Futureal-csoport tranzakciós és finanszírozási igazgatója.
Az IMMOFINANZ a cannes-i MIPIM-en – a világ egyik legnagyobb nemzetközi ingatlan szakmai kiállításán – mutatja be új lakásmárkáját, az On Top Livinget. A márkanév
A nyugati kapitalista vállalatok közül rengeteg márka lépett le az orosz piacról a háború kitörését követően. Van azonban pár nagy név, amelyik olyan könnyen nem
A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY.
Mennyire fogja vissza az elszaladt élelmiszerárakat az árstop? Ezt vizsgálta szubjektív felmérésében a G7. A gazdasági hírportál két éve, minden hónap végén "virtuálisan" megvásárol 42
Az alattomos, BazarBackdoor nevű számítógépes vírus mögött álló hackercsapat megunta, hogy adathalász e-maileket küldözgessen a gyanútlan internetezőknek, és átpártolt egy új módszerre, amellyel még a
A Prologis Magyarország örömmel jelenti be, hogy portfóliójának legújabb parkja, a Prologis Park Budapest – Sziget II újabb 19 hektárnyi folytatólagos területtel bővült.
A pandémia 2020 márciusi kitörése óta eltelt már ugyan két év, a hatása azonban még mindig tart. Továbbra is mindannyiunk életét érinti az ellátási láncok
Mindinkább tért hódít a környezettudatos gondolkodás, a lakosság egyre érzékenyebb a nagyvárosok rossz levegőminőségére, így egyre világosabb: a közlekedési ágazatnak gyors és mélyreható változáson kell
A SO/ Budapest az épület külső és…
Szerdán, a Nyitrabányán tartott kihelyezett kormányülés után…
Sokan ismerhetik akár saját kárukon azt a…
Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben? Nagyjából két…
A közösségi médiába feltöltött videókból könnyedén el…
Alig fél emberöltővel azután, hogy a digitalizáción…
Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy…