2024. május 11., szombat - Ferenc

Üzleti hírszerzés - hétfő, 24 január 2022

Egyre többen keresnek pénzt az interneten bloggerként, vloggerként vagy influenszerként. A közösségi hálókon keresztül milliókhoz lehet eljutni egy-egy jól célzott üzenettel, amely komoly jövedelmet

Egy sor olyan változással kell számolnunk 2022-ben, melyek alapvető hatással lesznek a pénzügyek intézésére. A digitalizáció és az adat alapon személyre szabott szolgáltatások megjelenése nem

A jelöltek megszerzésének leggyorsabb, és pénzügyileg leghatékonyabb módszere az úgynevezett crowdstaffing. A toborzási folyamatokat forradalmasító modell lényege, hogy a független, önálló fejvadászok és szakemberek saját

Közel egy éve számoltunk be róla, hogy elkezdték bontani a balatonaligai pártüdülő épületeit, majd az első látványtervek is megjelentek egy a területre tervezett társasházról –

14,5 százalékkal nőttek az árak tavaly, a legdrágább városrészben már 2,2 millió forintos átlagárat kérnek a fejlesztők négyzetméterenként. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest majdnem

Ahogy korábban mi is foglalkoztunk vele, a szerbiai működést optimalizálva a GTC 5 üzleti parkban az Indotek számára értékesítette belgrádi irodaportfólióját. Az eladás részleteiről

A teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 3 955 600 négyzetmétert tesz ki, melyen belül 3 301 750 négyzetméter „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület,

Az energia és az alapanyagok árának változása miatt legalább 10, de akár 20 százalékos drágulás is történhet a szektorban. Meglehetősen gyengén teljesített, 15-20 százalékkal visszaesett tavaly

2022. január 26-29. között közel 200 kiállító várja a látogatókat mintegy 20 ezer négyzetméteren az AGROmashEXPO-n, Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontján.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details