2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés - hétfő, 17 január 2022

Budapestet hamarosan elárasztják a mini városközpontok, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan egyáltalán nem kisléptékű beruházást jelentettek be, vagy már indítottak el, amely egy nagyobb

A Realista hírportál hagyományosan megkérdezi az év elején a legjelentősebb ingatlanfejlesztők és vállalatok vezetőit, hogy mire számítanak, hogyan alakul a piac, milyen tendenciák határozhatják meg

Az első előkészítési munkálatokkal elrajtolt a majdani világrekorder gyalogos híd kivitelezése Sátoraljaújhelyen, és a tervek szerint 2023-ban már átsétálhatunk rajta.

A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.

Jó évet zárt tavaly a Magyarországon több mint 230 üzlettel jelen lévő Rossmann, a német drogérialánc csoportszinten 8,1 százalékkal 11,1 milliárd euróra növelte árbevételét. A

​Két újabb zsarolóvírus környékezte meg a VMware megoldásaira épülő rendszereket. Egyik veszélyesebb, mint a másik. Már tavaly is jól megfigyelhető trend volt, hogy egyre több zsarolóvírus

A koronavírus-járvány időszakában felmerült új kihívások és tapasztalatok a hazai műkereskedelem működését is átalakították. Általánossá váltak a hibrid árverések, ami elősegítette a műgyűjtői kör kiszélesedését.

Kevesen tudják, de hazánkban nemzetközi hírű csokimanufaktúrák is működnek. Ilyen például a Sweetic, amely számos díjat bezsebelt a legrangosabb versenyeken, az Academy of Chocolate

Mentőövet dobtak a nehéz helyzetbe került pályázóknak. Egy tavaly decemberben megjelent rendelet értelmében lehetőség nyílik a 2020 után benyújtott építési beruházást tartalmazó pályázatoknál kompenzációt igényelni

Az NFT-k egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, a jelenségre már a pénzügyi szolgáltató szektor képviselői is felfigyeltek. De pontosan hogyan alkalmazhatók a tokenek a pénzügyi szektorban?

Tipp

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője