2024. április 19., péntek - Emma

Üzleti hírszerzés - szerda, 19 május 2021

Nagyon hasonló történik most Iváncsán, mint ami korábban Gödön volt. A helyiek megkérdezése nélkül elkezdenek felépíteni egy óriási akkumulátorgyárat, amelyről nem sok információt

Az eseményt szervező DiningCity meg kívánja várni azt az időt, amikor már nem lesz különbség oltott és oltatlan vendég között.

Szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik.

"Amit meg kell tanulnunk, az a hibrid lét, hiszen a home office nem olyan régen létezett, mielőtt elkezdődött a Covid-időszak. Ez lesz a legnagyobb

Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre "ezermilliárd" forintokban mérhető

Átlagosan 25 százalékos a visszaesés, de az előzenei fellépéseknél 47 százalékos a zuhanás.

Rendszerint csak a biztonsági rés megtalálása foglalkoztatja az elkövetőket – erről beszélt a Kürt Zrt. vezérigazgatója a Trend FM a Nap Vendége című műsorában.

Nagy-Britanniában a menetrend szerint hétfőn lazították tovább a covid-járvány elleni rendelkezéseket. Kinyitottak a pubok és éttermek belterei, a sporteseményekre visszaengedik a nézők egy részét. És:

A tavalyi év tanulságai alapján egyértelmű hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat – hangsúlyozta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító

Két, a NER kebelébe tartozó lap is tudni véli, mikor tér vissza a díjfizetős parkolás. Erre információik szerint rövidesen sor kerülhet.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

More details
Egy magyar szálloda is bekerült az év legjobb új hotelei közé

Egy magyar szálloda is bekerült az év legjobb új hotelei közé

More details
Segítséget nyújt az állam a Hotel Silvanus helyreállításához

Segítséget nyújt az állam a Hotel Silvanus helyreállításához

More details
Hatalmas pénzt ad rá az állam, a geotermikus energia a jövő

Hatalmas pénzt ad rá az állam, a geotermikus energia a jövő

More details
Tízezer e-kamion töltőpontot akar Németország

Tízezer e-kamion töltőpontot akar Németország

More details
Még meg se nyitotta első üzletét itthon a Primark: máris csalók verik át a magyar vásárlókat a bolt nevében

Még meg se nyitotta első üzletét itthon a Primark: máris csalók verik át a magyar vásárlókat a bolt nevében

More details
Az Euronics célja a márkakoncepciójának megváltoztatása

Az Euronics célja a márkakoncepciójának megváltoztatása

More details
Time Out Market nyílik Budapesten

Time Out Market nyílik Budapesten

More details
Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details