2024. március 29., péntek - Auguszta

Versenypiaci hírek

Drasztikus átalakulás jön a hazai munkahelyeken: a klasszikus működés a múlté

2021-05-19 416

"Amit meg kell tanulnunk, az a hibrid lét, hiszen a home office nem olyan régen létezett, mielőtt elkezdődött a Covid-időszak. Ez lesz a legnagyobb kihívás amikor visszatérünk, mert más kompetenciákat, infrastruktúrát, működésmódot, meetingkultúrát igényel" - árulta el a Pénzcentrumnak Kovács Viktória. Az EOS Magyarország 2020 végén kinevezett HR igazgatója szerint ugyanakkor a vezetői munka alapelvei nem változtak a veszélyhelyzet ellenére sem. Mint mondja, a professzionális menedzsmentnek ugyanúgy a szituatív vezetés eszköztárából kell építkeznie.

Pénzcentrum: 2020 novemberében érkezett az EOS-hoz. Korábban HR-vezetőként dolgozott a GE-nél, a Budapest Banknál, az AVON-nál és az Affidea Magyarországnál is. Mennyiben más ez az új pozíció?

Kovács Viktória: Nemzetközi cég vagyunk, megvan a biztonságot adó nemzetközi háttér, ugyanakkor magyar leányvállalatként nagy döntési szabadságunk van abban, hogyan jutunk el az anyavállalatunk és menedzsmentünk által meghatározott célhoz, és ez különösen igaz a HR-tevékenységünkre. Az is motiváló, hogy egy tanulószervezet vagyunk, azaz szabad kezet kapunk a szervezetre optimalizált HR-szakmai módszertan kialakításában, mindent úgy alakíthatunk ki, hogy az nekünk a legjobb legyen - mindezt a menedzsmenttel, a vezetőkkel közösen és a kollégákat is bevonva a folyamatokba. Van lehetőség hibázni, újrapróbálni, azt mondani, hogy ha ez nem működik, akkor próbáljuk meg más módon. A cég ideológiájában benne van a hibázás kultúrája, hogy tanulhassunk, kísérletezhessünk és a tapasztalatok alapján finomhangolhassuk a működést. Ez egy ideális kombináció.

A másik fantasztikus lehetőség, amit kaptam – kaptunk, hogy Magyarországon hozhatjuk létre az EOS csoport Nemzetközi HR és Vállalati Kultúra központját az én szakmai vezetésemmel.

A küldetésünk, hogy a nemzetközi jelenlétünkben rejlő előnyökre építve összekössük a leányvállalatokat, fejlesztési és tehetségprogramokat indítsunk, szakmai fórumokat szervezzünk, a tudásmegosztást és kommunikációt fejlesszük, valamint erősítsük a közös alapokon nyugvó vállalati kultúrát. Jelenleg a csapat toborzása zajlik, de néhány program már el is indult. Egyre nagyobb az igény a nemzetköziségünkben rejlő szinergiák kiaknázására, ez hívta életre ezt a Nemzetközi HR és Vállalati kultúra központot. Mára a cégcsoport árbevételének nagyobb része származik az EOS nemzetközi tagvállalataitól, ezen belül a magyarországi leányvállalat az élvonalban van. Ügyvezetőnk, Lencsés Tamás proaktív támogatása és az én multinacionális cégeknél szerzett HR és vezetői tapasztalatom ideális táptalajt biztosított ezeknek a magoknak az elültetéséhez. Kezdetben 3-4 fővel indulunk, majd az igények és a tevékenységünk függvényében akár jelentős bővülésre is számítunk.

A mostani pozíciód szabadabb mozgásteret ad, mint a korábbiak?

Igen. Eddig többnyire klasszikus működési struktúrát követő multinacionális vállalatoknál dolgoztam. Ezek leginkább a globális vagy regionális szinten meghatározott rendszerek, folyamatok, szabályzatok mentén működtek. Természetesen ez a modell ezeknél a vállalatoknál szükséges és bizonyos esetekben még előnyt is jelent, de helyi szinten, az adott leányvállalatnál jóval kisebb döntési szabadsággal párosul. Most épp annak az előnyeit igyekszem kihasználni, hogy úgy alakíthatjuk a HR-folyamatokat, ahogy mi szeretnénk.

Ez azt jelenti, hogy az EOS Magyarországnál teljes mértékben stratégiai partnerként kezelik a HR-t?

Abszolút. Úgy érzem, számítanak arra a fejlődésre, amit el tudunk érni a különböző HR-eszközök, HR-rendszerek fejlesztése által. Nyitottak is erre, mind a menedzsment, mind a vezetők és a kollégák is örömmel veszik, amikor bevezetünk egy-egy új HR-folyamatot.

Kinevezése után azt nyilatkozta, hogy: "Munkám fókuszában a szervezetfejlesztés, a tudatos tehetségmenedzsment és a vállalati kultúra erősítése lesznek, annak érdekében, hogy munkatársaink a jelenlegi gyorsan változó világban is minél magabiztosabban és elkötelezetten dolgozhassanak, és az EOS még sikeresebb és vonzóbb munkáltató lehessen." Az elmúlt néhány hónapban sikerült lépéseket tenni ebbe az irányba?

Nagyon sok minden történt az elmúlt pár hónapban: sikerült az orientációmat úgy megszervezni, hogy mialatt megismertem a szervezetet, már tulajdonképpen egy HR-auditot is csináltam, és ez alapján el tudtam készíteni a 2-3 éves HR-tervet. Meghatározni az irányokat, prioritásokat, logikailag egymásra építve, a szervezet igényeihez és befogadóképességéhez alakítva mit szeretnénk elérni, és ehhez milyen rendszereket, struktúrákat, tevékenységeket érdemes társítani. Ennek egyes elemeit már el is kezdtük megvalósítani. Jól haladtunk a teljesítménymenedzsment-folyamatunk megújításával is. Ez azt jelenti, hogy már van egy strukturált célkitűzési folyamatunk, mindenkinek hamarosan elkészül az egyéni képzési, fejlődési terve. Mostanra minden munkatársunk részesült egy célkitűzési és egy fejlődési terv készítése képzésben.

Ehhez kapcsolódóan céges szinten is van már egy strukturált képzési tervünk, hogy a stratégiai céljainkat és fejlődési szükségleteket minél jobban támogassuk a rendelkezésünkre álló képzési büdzsé felhasználásával. A karriertervezés és a tudatosabb karriermenedzsment jövőre lesz fókuszban, de az alapjait a fejlődési tervben már most lerakjuk. A továbbiakban fogunk foglalkozni az értékekkel és a vállalati kultúrával, hogyan erősítjük illetve integráljuk ezt a céges folyamatainkba, többek között a teljesítménymenedzsmentbe. A másik nagy terület, amivel foglalkoztunk, az a tudatosabb bér- és kompenzációs politikánk néhány fontos alapkövének lerakása. Ide tartozik egy munkakör-besorolási projekt, mely a karrierutak tervezésének alapjául is szolgál majd, illetve hivatalos bérfelmérést is vásároltunk, hogy tudatosabban hozzá tudjuk igazítani a piachoz a kompenzációs struktúránkat.

 

A teljes cikk: www.penzcentrum.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

More details
Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

More details
Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

More details