2025. július 3., csütörtök - Kornél

Versenypiaci hírek

Az ország legnagyobb akkumulátorgyára épül a falu szélén, de nem mindenki örül ennek

2021-05-19 627

Nagyon hasonló történik most Iváncsán, mint ami korábban Gödön volt. A helyiek megkérdezése nélkül elkezdenek felépíteni egy óriási akkumulátorgyárat, amelyről nem sok információt osztanak meg velük, ellenben a zajt és a port ők szenvedik el. Most pedig egy előterjesztés szerint Gödhöz hasonlóan Iváncsát is különleges gazdasági övezetnek nyilvánítanák, aminek kárvallottja nagy valószínűséggel szintén egy ellenzéki vezetésű önkormányzat, Dunaújváros lehet. Megnéztük a nagy változások előtt álló Fejér megyei falut, ahol sorra jelennek meg a nemzetközi beruházók.

Pár éven belül akár megduplázódhat Iváncsa lakossága, január végén jelentette be Szijjártó Péter, hogy a Fejér megyei faluban valósítja meg a dél-koreai SK Innovation „Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását”, amelyhez a kormány a magyar beruházásösztönzés történetének legnagyobb támogatását adja.

A dél-koreai cégnek Komáromban már van két akkumulátorgyára, a harmadik Iváncsán jóval nagyobb lesz ezeknél. Az ígéretek szerint 2500 embernek ad majd munkát, de közvetve még több embernek lehet köze a gyárhoz. Rövid időn belül ez már a második nagy beruházás az alig 2800 fős településen, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin szomszédos épülete már kész, itt rövidesen meg is kezdik a termelést.

Az eddig csendes falu élete így pár év alatt fenekestül felfordul, és még az se kizárt, hogy előbb-utóbb iparváros lesz belőle. Ehhez persze jó pár infrastrukturális fejlesztésre szükség lesz, jelenleg nincs például mentőállomás és tűzoltóság a faluban, de a közműveket, utakat is bővíteni kell. A polgármester szerint ez egy lehetőség Iváncsának, hogy olyan fejlesztéseket valósíthassanak meg, amelyekre idáig esélyük sem volt, ráadásul ebben komoly kormányzati forrásokra számíthatnak.

 

A teljes cikk: Az ország legnagyobb akkumulátorgyára épül a falu szélén, de nem mindenki örül ennek

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

More details
Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

More details
A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

More details
Jogértelmezés a mesterséges intelligencia segítségével - mit nyújthat az AI a laikusoknak?

Jogértelmezés a mesterséges intelligencia segítségével - mit nyújthat az AI a laikusoknak?

More details
Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

More details
Mesterséges intelligencia forradalmasíthatja az öregedést

Mesterséges intelligencia forradalmasíthatja az öregedést

More details
Sokáig kivártak az eladók, de mi a helyzet most? Mit léptek a megtorpanó ingatlanpiacon?

Sokáig kivártak az eladók, de mi a helyzet most? Mit léptek a megtorpanó ingatlanpiacon?

More details
Auchan Placc újratöltve – friss kínálat és megfizethető árak az EFOTT-on!

Auchan Placc újratöltve – friss kínálat és megfizethető árak az EFOTT-on!

More details
Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője