2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Üzleti hírszerzés - hétfő, 29 március 2021

“Még nem lélegezhetünk fel” - írták a lapok tavaly áprilisban. Aztán novemberben, idén januárban és márciusban is. A koronavírus-járvány kitörése óta mindenhonnan áradnak a negatív

A globális járványhelyzet a munkánk és a magánéletünk egyre nagyobb szeletét költözteti át a digitális térbe, minden eddiginél több lehetőséget kínálva a kibervilág bűnözőinek. Becslések

Ha rákeresünk bármilyen eladható dologra a síbakancstól a szójaitalon át a visszapillantó tükörig, akkor hetekig vagy akár hónapig is üldözni fognak a hirdetések. Az utóbbi

A Google lényegében lemásolta az Amazont, hogy az internet új bevásárlóközpontja lehessen, de nem sokra jutott. Most valami mással próbálkozik: az anti-Amazon stratégiával –

Ki lehet majd váltani egy negatív koronavírus-teszttel. A "zöld tanúsítvány" június 15-től lesz érvényes. Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy

Az új lakások mintegy 40 százalékát árazták át a fejlesztők 2020 vége és 2021 eleje között, ugyanakkor ez a jelenség a sok ellentétes irányú

Erősödik a telekvadászat a logisztikai piacon, továbbra is sok befektető keres strip mall-okat és szakáruházakat. Az irodaházaknál viszont a korábbiaknál jobban elválnak egymástól a kiemelkedő

Az ingatlan-nyilvántartás közhiteles tájékoztatást ad a hazai ingatlanok tulajdoni viszonyairól, illetve az ingatlanokon fennálló jogokról és terhekről. Előfordulhat azonban, hogy az ingatlan-nyilvántartásba is téves

A koronavírus-járvány idején megnőtt a beépíthető vízparti telkek iránti kereslet, a vízhez kapcsolódó beruházásokkal ugyanis magasabb szintű hozamot lehet realizálni. Nyugat-Európában már elérte a csúcsát

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője