2025. május 8., csütörtök - Mihály

Archívum

Átárazott új lakások: a valóságban is megkapták a vásárlók az áfacsökkentést?

2021-03-29 502
Az új lakások mintegy 40 százalékát árazták át a fejlesztők 2020 vége és 2021 eleje között, ugyanakkor ez a jelenség a sok ellentétes irányú és mértékű ármozgásnak köszönhetően, nem volt szembetűnő az átlagárakban. Bár sok lakásnál, ahol tavaly még 27 százalékos áfával kellett számolni valóban csökkentek az árak idéntől, a kedvezmény mértéke azért nem 22 százalékpont volt. Az elmúlt hónapok árváltozásai jól szemléltetik, hogy milyen valós hatása van egy adócsökkentésnek, aminek az egyik kihangsúlyozott célja az lenne, hogy a vásárlókat juttassa kedvezőbb helyzetbe.

Egy korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk a Budapesti Lakáspiaci Riport adatairól, ami alapján 2021 első negyedévére a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára 972 ezer forintra nőtt, ami közel 3 százalékos drágulásnak felel meg egy éves időtávon. 

Bár az átlagárakban csak enyhe változás ment végbe, az egyes projekteknél azért voltak ármozgások, főleg 2020 év végén. Az 5 és 27 százalékos áfa már korábban is egy igen érdekes árazási helyzetet teremtett a hazai újlakás-piacon, tavaly év vége felé pedig, amikor már tudni lehetett, hogy pár hónap múlva 22 százalékpontos csökkenés következik be az áfatartalomban, tovább bonyolódtak az árazási stratégiák. Hiába élt csak 2021. január elsejétől az áfakedvezmény, a fejlesztők már hónapokkal korábban elkezdték átárazni a 27 százalékos projektjeiket, a vásárlók közül pedig sokan nettó ár+áfára vonatkozó előszerződéseket kötöttek, hogy a fizetés teljesítésénél, amit január 1-je utánra időzítettek, már csak az 5%-ot kelljen megfizetni. 

Lefelé, vagy felfelé áraztak a fejlesztők?

Az év végi árakhoz képest a lakások mintegy 40 százalékát átárazták a fejlesztők.

A tavaly csak 27 százalékkal értékesíthető projektek esetén az áfaszabályozás változása döntő többségében az árak csökkenését okozta, a tipikus árváltoztatási magatartás ugyanakkor csak egy enyhe mértékű mérséklés (2,5 millió forintnál kisebb) volt, sőt, 200 lakásnál drágulás figyelhető meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy hiába csökkent az áfatartalom, a fejlesztők  egy része azt teljes egészében a saját bevételeként realizálta, sőt vélhetően az élénkebb lakáspiaci kereslet miatt még emelte is az árakat. 

A tavaly is 5 százalékkal értékesíthető lakások többségében drágultak, legtöbbjüknél 2,5 millió forintnál kisebb növekedés volt látható. A drágulásnak itt is vélhetően az erősebb vásárlói érdeklődés volt az oka, illetve a drágulást a lakások magasabb készültségi foka is magyarázhatja. 

Összességében, ha a csak azokat a lakásokat vesszük figyelembe, ahol módosították az árakat az elmúlt fél év során, vagyis azóta, amióta kiderült, hogy januártól már minden lakás egységesen a kedvezményes áfával értékesíthető, az engedmény mértéke 7,3 százalék volt. 

Forrás: www.portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Jogi bizonytalanság és stratégiai alkalmazkodás Romániában

Jogi bizonytalanság és stratégiai alkalmazkodás Romániában

More details
A Colliers új ügyvezető igazgatót nevezett ki Csehországban

A Colliers új ügyvezető igazgatót nevezett ki Csehországban

More details
2000 kiskereskedelmi ingatlan bérleti tranzakcióját elemezték

2000 kiskereskedelmi ingatlan bérleti tranzakcióját elemezték

More details
Magyar MI-fejlesztés hozhat áttörést az ipari kiberbiztonságban

Magyar MI-fejlesztés hozhat áttörést az ipari kiberbiztonságban

More details
22%-kal nőtt az irodapiaci kereslet Lengyelországban 2025 első negyedévében

22%-kal nőtt az irodapiaci kereslet Lengyelországban 2025 első negyedévében

More details
Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti tőkepiaci pozícióját a WING

Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti tőkepiaci pozícióját a WING

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője