2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Üzleti hírszerzés - szerda, 17 június 2020

Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséhez szükséges törvényeket, így a kormány várhatóan néhány napon belül dönt a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járvánnyal

Kibertámadás érte a Honda rendszerét múlt héten, a belsős hálózatok megbénultak, és több gyárban is le kellett állítani a termelést. Nagy valószínűséggel célzott akció történt,

A Dell magyarországi kirendeltsége a koronavírus-járvány miatt egy virtuális konferencián ismertette legújabb kutatásának eredményeit. Kiderült, hogy az új technológiák előretörése miatt a vállalatok többsége

Sokan bírálják az Amazont, amiért a cég szerintük minimális módon védi dolgozóit a koronavírus ellen. A vállalat most olyat tett, amitől talán megváltozik a kritikusok

Az alábbiakban egy átlagos magyar család lehetséges egy napját mutatjuk be, a közeli jövőben, a 2025-öt követő években. Már hazánkban is elérhető – bár csak

Az izraeli Ben-Gurion Egyetem és a Weizmann Tudományos Intézet kutatói szerint egy szenzorral felszerelt távcső segítségével bárkit meg lehet figyelni, ha

A mesterséges intelligencia elől semmi sem maradhat rejtve: akár HD minőségű képet is készíthet egy pixeles felvételből.

A GalCap Europe egy német nyugdíjalap ügyfele részére megvásárolta a Budapesten található Rumbach Center irodaházat. A befektetési menedzser osztrák és közép-kelet-európai befektetésekre specializálódott. A Rumbach

Tipp

Időrendben

« Június 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője