2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Az Európai Bizottság bejelentette: jogosan vetett ki egymilliárd dolláros bírságot az Intelre. A Bizottság bizonyítani tudja állítását. A világ vezető processzorgyártója, az Intel mennyiségi árkedvezményt…
A börtönben is kapja fizetését Hunvald György, a VII. kerület fél éve előzetesben ülő MSZP-s polgármestere. A „hivatali vesztegetéssel”, hûtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és…
A Skype alapítói technológia-lopás címén beperelik a volt cégüket tulajdonló eBay-t és azt a befektetői csoportot, amely bejelentette, hogy megvásárolja az internet telefonszolgáltató céget -…
Egy Miskolcról Budapestre tartó pénzszállító autóban állítólag téglákkal helyettesítették a bankókötegeket, és ezt csak a célállomáson vették észre. Gyaníthatóan belső ember követhette el a bûncselekményt.…
Baráth Etele és Csiha Judit, az MSZP országgyûlési képviselői nem tudtak arról, hogy – az elsőrendû vádlotthoz köthető civil szervezeten keresztül – 2006-os választási kampányukhoz…
A dél-szlovákiai telek- és földtulajdonosok jól teszik, ha felkeresik a kataszteri hivatalt, és ellenőrzik, hogy még mindig az ő nevükre van-e bejegyezve a tulajdonjoguk. Ugyanis…
A BKV feltehetően csak a jéghegy csúcsa, más állami cégeknél is milliókat fizethettek ki végkielégítésekre - jelentette ki Burány Sándor. A Fidesz felháborítónak tartja, hogy…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője