2025. május 11., vasárnap - Ferenc

Gigaper indul az OTP ellen

2009-11-13 1399
Az OTP Bank bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróságon a Nitrogénmûvek Vegyipari Zrt. felperes 25 milliárd 247 millió forint pertárgyértékû kártérítés iránti pert kezdeményezett az OTP Bank mint alperes ellen. Ez a mostani alig több mint 30 milliárd forintos negyedéves profitvárakozásokhoz képest számottevő összeg...

...és a menedzsment egész évre vonatkozó 150 milliárdos adó utáni profitvárakozásának is hatoda. Az OTP Bank álláspontja szerint a kereseti követelés teljes mértékben megalapozatlan és a bírósági eljárás során dokumentumokkal fogja bizonyítani a perindítás alaptalanságát.

A péti Nitrogénmûvek Zrt. még májusban közölte, hogy 25 milliárd 247 millió forintos kártérítésért pereli az OTP Bankot. A vegyipari cég az OTP-vel szemben erőfölénnyel és joggal való visszaélés, valamint más, a polgári törvénykönyv paragrafusaiba ütköző eljárások miatt indított pert.

Az MTI információi szerint a bíróság a keresetet júniusban a keresetlevél hiányosságaira hivatkozva elutasította, ezt követően a Nitrogénmûvek Zrt. pótolta a hiányosságokat.

Az OTP Bank emellett bejelentette, hogy a korábban végelszámolás alatt állt TradeNova Kereskedelmi Kft. végelszámolójának kérelmére a Fővárosi Bíróság jogerős végzésével elrendelte a Társaság felszámolását. A felszámolás megindításának közzétételéről szóló végzés 2009. november 9-én a Cégközlönyben közzétételre került.

A felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet megalapozó ténynek az minősült, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága a Társaság vonatkozásában pénzkövetelés biztosítási intézkedést rendelt el. Ennek megfelelően a Társaság OTP Bank Nyrt.-nél vezetett bankszámlái zárolásra kerültek.
 
 
(Forrás: www.index.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője