2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Nemzetközi kihatású botránnyá kezd fajulni az az általános meglepetést keltő döntés, amellyel a brit kormány a minap váratlanul leállíttatta az utóbbi évtizedek legnagyobb nagy-britanniai korrupciós…
Nem jogerős ítéletet hozott szerdán a Fővárosi Bíróság az 1999-ben indult Globex-büntetőügyben. A fő vádlottnak számító Postáné Vellai Györgyike és Vajda László letöltendő börtönbüntetést kapott.…
Budapest, 2006. december 11. – A szerzői jogi törvény megsértéséért a Budapest XVIII. – XIX. kerületi Bíróság elsőfokon 10 hónap börtönnel és 2 év közügyektől…
Az Allianz Hungária, a Generali, a Mabisz és a Gémosz, valamint három alkuszcég ellen tavaly nyáron indított eljárást a GVH. A gyanú szerint három éven…
Bûnszövetkezetek becsvágyó diákokat bérelnek fel cyber bûncselekmények végrehajtására - tárta fel a McAfee angol internetbiztonsági cég. A tanulmány szerint a szervezett bûnözés nem rendelkezik a…
Kutrucz László és Baráth László többedmagukkal évekig sikeres hajléktalanoknak számítottak: ügyvezetőkké avanzsáltak a Schrödl András kezdeményezésére alapított cégekben. Ügyfeleik között tudhatták a Siemenset is. A…
Nem az utóbbi napok Pest megyei lebukásai során foglalkoztak először a hatóságok a lejárt szavatosságú árukat átcímkéző M.E.G.A. Trade Kft-vel. Márciusban Heves Megyében több mint…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője