2026. május 18., hétfő - Erik

Hajléktalanok fantomcégei - újabb magyar Siemens botrány

2006-12-13 927
Kutrucz László és Baráth László többedmagukkal évekig sikeres hajléktalanoknak számítottak: ügyvezetőkké avanzsáltak a Schrödl András kezdeményezésére alapított cégekben. Ügyfeleik között tudhatták a Siemenset is. A fedél nélküli ügyvezetőket a Nemzeti Nyomozó Iroda most okirat-hamisítással és sikkasztással vádolja.

Kutrucz László és Baráth László a Jolly eszpresszó pultja mellől ült át a kft.-k ügyvezetői székébe. Előtte "médiaforgalmazásból" (azaz a Fedél Nélkül és a Flaszter címû lapok terjesztéséből), illetve egyéb alkalmi munkákból tartották fenn magukat. Egyik nap a presszóban kereste fel őket Schrödl András könyvvizsgáló. Akarsz egy kis pénzt keresni? – szólt Kutruczhoz, aki rögtön igent mondott. Feladata – mint a hvg.hu-nak elmondta – az volt, hogy adja a nevét cégalapításokhoz, szignáljon kitöltetlen szerződéseket, üres csekkfüzeteket, illetve írjon alá „nagy bizniszek" lebonyolításához szükséges formanyomtatványokat.

Schrödl jól választott: Kutrucz, a könnyû pénzkereset lehetőségét megtapasztalva, a könyvvizsgáló kérésére, újabb és újabb hajléktalanokat szervezett be, köztük Baráth Lászlót is. Végül hat kft.-t hoztak létre. És bár korábban az üzleti életben addig nem bizonyíthattak, a Siemens magyarországi leányvállalata és több, pártkötődéssel bíró vállalkozás azonnal szerződést kötött velük. Bár humán erőforrásukat tekintve e "cégek" valóban nem álltak valami jól, olyan szerződéseket teljesítettek, amelyek bármely magasan kvalifikált vállalkozónak becsületére váltak volna.

Baráth László éveken át az ügyvezetője volt az Euraction Service Kft.-nek, amelynek számlájára a Siemens magyar leányvállalata rendszeresen utalt át komoly összegeket, együttmûködési keretszerződés jutalékaként. Kutrutz cége, a Blue Consult is hasonló cipőben járt, főként kórházi közbeszerzések tájékán segédkezett a Siemensnek orvosi mûszerekkel kereskedni. A német nagyvállalat magyar cége a Nemzeti Nyomozó Iroda jegyzőkönyveinek tanulsága szerint projektmenedzseri feladatok ellátására szerződött a két céggel.

Baráth esetében nem is akármilyen feladatra: kft.-jét a Belügyminisztérium okmányirodai rendszerének kiépítésére kiírt több, egyenként milliárdos nagyságrendû pályázat projekt-menedzsmentjével bízták meg. A feladatokat a két cég és vezetőik csodálatraméltóan teljesítették. A Siemens elnyerte a kártyaigazolványok kiállításához szükséges gépek, szoftverek kiépítésére és karbantartására, illetve az orvosi mûszerek szállítására kiírt állami pályázatokat.

(A cikk folytatása itt olvasható!)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője