2025. szeptember 13., szombat - Kornél

A berlini rendőrörsre az ember úgy jut be, hogy senki sem kérdezi, mit keres. Sehol egy egyenruhás ember, mindenhol nyitott irodák, már fordulnék is vissza,…
Az internetre szakosodott szervezett bûnbandák az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB mintájára diákokat toboroznak a világhálón elkövetendő bûncselekmények végrehajtására - állítja egy Londonban nyilvánosságra hozott…
Legalább fél éven keresztül, négyszázféle termék szavatossági címkéit hamisította a M.E.G.A. Trade. A feltehetően osztrák- orosz-izraeli-magyar tulajdonban lévő importőr minden nagy hazai lánc, összesen több…
Egy neves magyar fordítóiroda fordította azt a levelet, amelyben ismeretlenek személyes adataik mellett banki azonosítóik és titkos kódjaik megadására szólították fel több hazai bank ügyfeleit.…
Kovács Antal, az OTP Bank felügyelő bizottsági tagja. Kovács Antal 10 ezer darab OTP-részvént adott el a mai napon. A 7875 forinton meköttetett tranzakció eredményeként…
Bennfentes kereskedelem gyanúja miatt a Fidesz kezdeményezi a MOL állami tulajdonban lévő részvényei értékesítésének felfüggesztését - jelentette be Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke, az…
Egy WHO által vezetett bizottság arra figyelmeztet mindenkit, hogy rendkívül körültekintően járjanak el, ha az interneten vásárolnak gyógyszereket, ugyanis az online kapható gyógykészítmények mintegy fele…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője